Kamillás eperlekvár

Idén nagyon lassan jutottunk ki az eperföldre. Legalább két héten keresztül terveztük, de mindig közbe jött egy zápor vagy egy munka. Kicsit aggódtam, mi lesz a karácsonyi csillagocskákkal, melyek ragasztóanyaga szigorúan az adott évi eperlekvár. A hagyomány az hagyomány, de mire kiértünk, a méricskélős nénik már csak egy uszonnányi epret jósoltak, arról, hogy még lekvárt is készíthetünk, ne is álmodjunk. Igencsak csodálkoztak, hogy mégis leszedtünk negyvenöt perc alatt öt kilónyi epret. Lesz lekvár...! :) Nem is akármilyen! Régóta szemezgetek a különböző ízesítésű és kombinációjú lekvárokkal: csokis-rumos-levendulás-rozmaringos-borsos-chilis-stb. típusúakkal. 

Már csak a megfelelő, s családunkhoz legközelebb álló ízt kellett megtalálni, ami végülis adott lett: úgyis télen esszük a lekvárt, sok lesz a megfázás, a fiúk imádják a kamillát, s nem mellesleg az eperföldön már több volt a kamilla, mint az eper. Úgyhogy hajrá! De hoppá mi van, ha a karácsonyi csillagocskákra már csak ízesített lekvár marad? Ezt nagyon nem szerettem volna, így aztán mégsem újítottam gasztronómiailag semmit...

Eddigi befőzéseink eredménye tizenegy üveg eperlekvár és huszonnyolc üveg cseresznyebefőtt. A savanyúságokig valószínűleg ennyi is marad, mert a barack igen csekély, a szilva nagyon kétséges, az alma pedig még nagyon messze van.

Az üvegek címkézésében a gyerkőcök jeleskedtek, és imádni fogom télen a fordított címkés befőttet eszegetni... :)

Miután felsorakoztak ilyen szépen az asztalon, furcsa érzés kerített hatalmába: mintha mosolyogtak volna. Hát... ne legyek semmi jónak az elrontója: mosolyogjanak csak. Legalább egy családnyi... :)