Morbid-verseny

Miután múlni kezdett a láz és a végtagfájdalmak is kezdtek enyhülni, felülvén az ágyban megtörölgettem szemeimet, nemigen tetszett a látvány, ami fogadott. Alapvetően sem vagyok egy házitündér, de ha még az a minimális énem is kidől, hát katasztrófa van. A csatatér, az enyhe kifejezés. Nem részletezem, hogy elsőszülöttünk mivel szórakoztatta magát, de takarítanivalót hagyott bőven maga után. Bár egyszer már kezébe nyomtam a porszívót, de láttam, annyira tetszik neki, hogy nevelő hatása bizony elmaradt...
Szóval bágyadtan körülnéztem, rémüldöztem, mivel is kezdjek, amikor megláttam morbid-verseny jelentkezőit. Hiszen Pandita növekedésével és szerelő kedve előretörésével egyre gyakrabban jelennek meg a lakás különböző zugaiban morbid tárgyak. Igen. A Barbie-lábakra és karokra gondolok. Szörnyű látvány, önmagában...! Mert egy traktorról leszakadó markolókanál, vagy egy elhagyott gumiabroncs a matchboxról, az még oké. De egy láb, vagy egy kar, vagy ezek nélkül egy babatest...?! Az illusztrációként készült képek morbiditásuk miatt elmaradnak...

Önirónia

Az elmúlt hetekben mindig volt egy-egy témánk itthonra, ovi-bölcsi után, hogy egy kicsit összeülhessünk, alkotgassunk, beszélgessünk. Dióztunk, gesztenyéztünk, tököztünk... most pedig Márton-nap közeledtével liba-hetet tervezek. Imádjuk a libákat (enni is)...! Általában színezéssel indítunk egy ilyen hetet... Jaj, megint kezd csorogni a könnyem... liba-színezés... :) Na, mindegy, majd valamilyen színű lesz... :)

Ki nevet a végén?

A tegnapi napig kellett várnom, hogy Bálinttal végre lejátszunk egy komolyabb partit. A Kisvakondos változattal. Így elsőre szerencsére konfliktus nélkül, nem adódott kiütős-helyzet. Próbálom rá felkészíteni, mert a szabály az szabály, úgy jó, ha szokja. Majd meglátjuk a következő sorozatot. Ja, és ő nyert. Tényleg. Mázlista. Állandóan hatosnak megfelelőt dobott...

Rendszerszemléletem tökéletes bukása

Az elmúlt egy hónapban nagycsaládunk négy különböző tagja tartózkodott felváltva nálunk, hogy a betegeskedő gyerkőcök mielőbb gyógyulhassanak, s megfelelhessünk a munkahelyi elvárásoknak. Mivel széthullásomnak számos jelét tapasztalták, besegítettek a házimunkában is. Túllendülve a "hogyancsináljam?" gyakorlatilag "ahogyakarod,csaknekérdezd" fázison, a legtöbb segítséget a konyhában kaptam, mosogatás-elpakolás kategóriában. Tényleg nem nagyon zavar, ha ezekután nem ott találok dolgokat, ahova én tenni szoktam, távozásuk után nagyjából egy héttel úgyis helyreáll a rend. Így ezúton is hálás vagyok a segítségükért...! :) De az azért elgondolkodtató számomra, hogy késeink tárolásában kialakult rendszerem SENKINEK nem sikerült eltalálnia, így reggelente magamban morcogva kellett többször nekilendülnöm a késválasztásnak.
Komolyan, olyan bonyolult volna? Adott négy kés. És négy lyuk. Most kicsit kilépek blogom önmagamnak való írásából és szeretném, ha minden tét és ajándék nélkül segítenétek párosítani. Ígérem, felülbírálom rendszerem és a leggyakoribb párosítást fogom megvalósítani. (Már, ha tényleg kézre esik... :) )

A kések...

 ... és a lyukak.

Zokni-stoppolásból játék

Tudom, hogy nem kell félni a gyerkőcök mellett/előtt végzett házimunkától, hiszen rengeteget tanulnak belőle. Mégis van jópár olyan dolog, amit még szinte soha nem csináltam előttük/mellettük, pl. csempetisztítást, sütőtakarítást, nagyobb vasalást... És talán ma látott először B. tűt a kezemben. Kénytelen voltam hirtelen zoknit stoppolni, mert a mosómanók megint csak fél pár zoknikat mostak (egyszerűen nem értem....!!!), a párosak pedig már kopottak/lyukasak voltak a fiókban. Viszont ezentúl B. már magának stoppol, annyira megtetszett neki! :) Gyorsan játékot is kellett csinálni, s persze ilyenkor a direkt erre a célra vásárolt goblein-tűk sehol sincsenek, hát aggódhattam a szurkálások miatt, de legalább nem lesznek illúzióik a tűket illetően.
Bálint holdacskát varrt, kb 10 öltésig jutott, nagyon büszke volt (én is ám...!), "majd mutassuk meg M. néninek!" - mondta.

 "Ész én isz"-hercegnő: szilvácskát varrt, nagyon koncentrálva. A második képen nem tudok betelni a csöpp kezével...

"Anya, mosolyogj már...!"

- kérlel B. könnyes szemmel, ha többedszeri felszólításra sem hajlandó valamit megtenni, és már kezdek naggggyon morcos lenni....
Úgyhogy kitaláltam neki egy játékot: "... és Anya mosolyog" címmel.
A játék menete pofonegyszerű, nagyjából így hangzik és játszódik:
"- Bálint, gyere ki a kádból...!"
"- Igen, Anya." - és már mászik is ki.
Összenézünk:
"- ... és Anya mosolyog!" - és anya mosolyog.
Nem, nincs nálunk terror. :) És egyelőre bejön... :) :) :)

Kavics-puzzle

Földhöz vágtuk, széttörtük, gyűjtöttük, összeraktuk...

Ötpróba

Gondoltam..., de persze ők mást gondoltak.

Mert én alvás utánra a kertbe terveztem, de ők azonnal érmet akartak kapni, és megmérettetni. Azért a sorrendet sikerült megfordítanunk, és belementek, a szoba-ötpróbánk némi egyeztetés és kompromisszum után a következő lett:

1. A játékmérleg egyensúlyba állítása.
2. Le nem dőlő 4 emeletes építése szivacskockákból.
3. Lufiütögetés tízszer (najó, ötször).
4. Robbantgatós autóval (nem éreztem benne a nagy kihívást, ezért legalább egy kis alagútba be kellett találni, aztán robbanhatott...).
5. Lufidobás dobozba.
És a boldog ötpróbázók :

 (Bár Sandusnál csak a lufis számok voltak nyerők, a másik hármat gumikereséssel, ujjszopival és arckapargatással töltötte, legszívesebben ebéd nélkül már aludt volna...)

Kedvenc játék...

... kinek, mi... :)

Dióhordozók

Így kettecskén könnyebb őket rávenni különböző versenyzős-ügyeskedős játékokra.

Ez a dióhordozós az egyik kedvencem. Adott egy tálka teli dióval, az étkező másik felén egy üres tálka, két evőkanál, két lelkes 100 cm alatti, és az ígéret, hogy ha hozzák a diót, akkor készül fotó és megnézhetik. És hozza mind a kettő lelkesen és mosolyogva, mert készül a fotó... :)

Én pedig nosztalgiázom.

Két évvel ezelőttig nyúlnak vissza az emlékek. Amikor elkezdtem magam stresszelni a kreatív gyermekszórakoztató honlapokkal és programokkal. És lelkes "na, ezt mi is kipróbáljuk!" felkiáltással előkészítettem Bálintnak a játékhoz valókat. B. ügyesen hozta az első diót az üres tálkába. Majd ment a következőért. Hurrá! Játszunk! - örültem.

"De ekkor megtörtént a baj" - idézem egyik kedvenc mesénket. B. rám nézett, azzal az igen intelligens két szép kék szemével, felkapta a teli tálat, elvitte az üresig, újra rámnézett, úgy hogy attól összezsugorodtam, átborította a diókat - majd közölte: Mi-ma. (Értsd: Minimax).

Így kettecskén könnyebb őket rávenni a játékra... :)