Csakazértis Bálint-nap

Mikor a nevét kiválasztottuk, tudtuk, hogy ez a nap számunkra csakis róla fog szólni, hiába próbál mindjobban begyűrűzni világunkba a Nyugat...

Ezeket a virágokat ő készítette, és nagyon-nagyon tudok örülni egy-egy ilyen megnyilvánulásának.

Ez a fotó most a kedvence. Boldog névnapot! :)

Maskarások, bolondok...

avagy újabb látogatásom a bölcsiben...

Nem talál...

Megtalált...

A bölcsis nénik igen kitettek magukért. A tavalyi pöttyöslabdák után idén is levették a jelmezkészítés / választás terhét a szülőkről, és majd egy hónapig készülgettek a gyerekekkel erre az egy órácskára. Készítettek nekik fejdíszt, nyakláncot, szoknyácskát, csörgő-zörgő zajkeltőt, felkerültek az elmaradhatatlan pöttyök, szépen kifestették az arcukat (nagyüzemben közel húsz kismanónak...), kaptak ajándék bohócot, télifagyit... szóval nagy volt az örömködés.
És ha évek múltán esetleg nem emlékeznék arra, hogy Pandita a második farsangján minek is öltözött, emlékeztetőül álljon itt: a fiúk halkirályok voltak, a lányok sellőlányok. Pandita konkrétan LILA sellőlány. :)

Időjárás-előrejelzés

Az idei tél egyik legérdekesebb megfigyelése lett Sandita esti lábfájlalása és a másnap reggeli autóolvasztás és hóeltakarítás közötti összefüggés.
Családunkban - mondhatni - generációs hagyománya van a növekedés miatti lábfájlalásnak. Apa és Papa is emlékeznek arra, mennyire fájt a növekedés, szerencsére én nem, de Pandita is beállt a sorba. Naggggyon tud miatta szenvedni, kenegetjük, borogatjuk, simogatjuk, bíztatjuk, hogy csak nagylány lesz, azért fáj, nyugtatgatjuk, míg el nem alszik.
És reggelre minden havas.
Ma este is naggggyon fájt.
És reggelre, már látszik, megint minden csupa-csupa porcukor lesz...
Ezek szerint mégsem csak a növekedés miatt fáj a lába...?

Irreality

... mindenképpen, hogy négy, viszonylag jól szituált, átlagban 40 év körüli, nemek szerint fele-fele arányban megoszló, egyébként magának jobb elfoglaltságot is elképzelő, tovább nem minősített MI, hajnali kettőkor fülig érő szájjal örül egy korábban csak remélt számnak.
Mindezek után (ami kb. 20 óra volt egyhuzamban) hajnali fél négykor, a teljesen értetlenül néző biztonsági őröknek, csokis mazsola vásárlása közben, vajon mit illik köszönni...? Őszintén zavarban voltam, és a különböző variációk ízlelgetése, majd elvetése után jó bunkón, köszönés nélkül mentem el előttük... Lelkiismeretfurdalásom van...

Farsangi "néger" fánk

Csodás fánk receptem van, a nagy édességes könyvből. Némi vaníliás cukorral megbolondítva, kicsit több reszelt citromhéjjal ízesítve kitűnő, és fantasztikusan puha frissen.
Már ha nem égetem oda. Ha pedig nem égetem oda, akkor szinte nem is puha, hanem folyós. Vagyis "vaníliás pudinggal van töltve...?" Nem, csak nem sült át... Irul-pirul.
Oké, átsül. De akkor meg nem szalagos. Az meg már milyen...?
Oké, szalagos lett, de ... odaégett. Néger-fánk. És kezdődik minden elölről...
Hogyan kell a fánkot kisütni...?

A porcukor áldásos takarásában:

Téli édeskettes...

... melyből kiderül:
hogy "Óóó, Katus a hangod ugyanolyan, mint Anyáé...!" - és egy kicsit elkámpicsorodtak...
hogy B. nagyon aggódott, hogy "minden rendben van-e ott, ahol vagytok...?"
hogy Pandita a legeslegeslegzsiványabb...
hogy alapvetően nagyon jól megvannak nélkülünk, persze ehhez kellett (?) az is, hogy a család összes mozgósítható része velük legyen...
Mi pedig ettünk-ittunk-pihentünk-aludtunk-szaunáztunk-sókabinoztunk-aromaszobáztunk-gőzfürdőztünk-forraltboroztunk-csokifondüztünk-kirándultunk-csokimasszázsoztunk-aludtunk- és hiányoltam őket, mert nekem semmi nem jó, de azért időnként kell ilyen is... :) Ez utóbbit nem fenyegetésnek szántam... :) :) :)

Morbid-verseny

Miután múlni kezdett a láz és a végtagfájdalmak is kezdtek enyhülni, felülvén az ágyban megtörölgettem szemeimet, nemigen tetszett a látvány, ami fogadott. Alapvetően sem vagyok egy házitündér, de ha még az a minimális énem is kidől, hát katasztrófa van. A csatatér, az enyhe kifejezés. Nem részletezem, hogy elsőszülöttünk mivel szórakoztatta magát, de takarítanivalót hagyott bőven maga után. Bár egyszer már kezébe nyomtam a porszívót, de láttam, annyira tetszik neki, hogy nevelő hatása bizony elmaradt...
Szóval bágyadtan körülnéztem, rémüldöztem, mivel is kezdjek, amikor megláttam morbid-verseny jelentkezőit. Hiszen Pandita növekedésével és szerelő kedve előretörésével egyre gyakrabban jelennek meg a lakás különböző zugaiban morbid tárgyak. Igen. A Barbie-lábakra és karokra gondolok. Szörnyű látvány, önmagában...! Mert egy traktorról leszakadó markolókanál, vagy egy elhagyott gumiabroncs a matchboxról, az még oké. De egy láb, vagy egy kar, vagy ezek nélkül egy babatest...?! Az illusztrációként készült képek morbiditásuk miatt elmaradnak...

Tejszelet reggelire, gumicukor ebédre

Ez volt B. menüje tegnap. Persze, nem az óvodában.
V. már vasárnap 39 fokkal küzdött, B. pedig köhécselt, így hosszas vita után megegyeztünk, hogy Apa marad velük hétfőn itthon, én pedig viszem a hét többi napját. Reggel már mondta Apa, hogy ő is megy dokihoz, mert fáj mindene, be is lázasodott. Nekem még sikerült a napot végigcsinálni, bár négy óra körül már rázott a hideg, de a statisztika még hátravolt. Mire hazaértem, k.o.-k voltunk. Hivatalos orvosi állásfoglalásunk nincs, de a magas láz, köhögés, hasfájás, kar-mell-hát-csukló-térd-boka-kisujj-nagyujj-fej fájás azért nagyjából meghatározza, mi döntött le minket a lábunkról. Olyannyira, hogy tényleg alig bírtunk megmozdulni, így adódott B. speciális étrendje. Aminek nagyon örült, bár látszott rajta, hogy érzi, nem egészen jó ez így... :)
A legdurvább az egészben, hogy sokkal gyorsabban regenerálódnak mint mi, tekintettel arra, hogy szívverésük duplája a miénknek, így már a fejünkön ugrálnak, hogy keljünk már fel...! :) Úgyhogy nincs mese...

Szülinap - egyre több gyertyával

Pedig most volt 26. Bimbódzó szerelmünk kezdetén olyan tejszínhabos csodatortát sütöttem neki, amilyet azóta sem sikerült. Vagy az a 27. volt? Vagy a 28.? Talán a 29.? De ez utóbbi is már tíz éve volt.
Nyilván idén nem elsőszülöttünket kellett volna megkérdeznem, hogy milyen legyen Apa tortája. Mivel elég határozottan fordult a hugához, hogy "ugye, jó lesz az a torta?", drágakincs csak fejleesősen nagyot bólintott, majd abban maradtunk, hogy az ünnepelt úgyis egy hős, hát nekiálltunk tortát sütni. Gyerekkel. Csak időmilliomosoknak.

Mondjuk azért jó, hogy nem Panditát kérdeztem meg, javasolta volna a rózsaszín pónitortát világító szárnyakkal... :)
A legjobb projektelem a gyertyák összegyűjtése volt, legalább három napot vett igénybe, és rengeteget számoltunk, összeadtunk, kivontunk. Így aztán mégiscsak világított a torta.

Az örök ifjúság vize

B: Anya, nem akarom, hogy elmenj! Hiányozni fogsz.
A: Te fogsz hiányozni!
B: Nem, te fogsz hiányozni!
A: Nem, te!
B: Anya, értsd már meg, hogy te fogsz előbb meghalni, és te fogsz hiányozni nekem!

Majd este, elalvás előtt, hosszú sóhaj hallatszott a gyerekszobából...:
B: Anya, meg kell találnom az örök ifjúság vizét!
A: Miért?
B: Hogy mindig ilyen fiatal maradhass...!

Kultusz-om

Na, milyen számot kapunk, ha az idei év számjegyeit összekeverjük, na milyet...? :) :) :)

Kőkemény óvodai projekt

M. néni az óvónénik óvónénije.
Mikor először megláttam, már csodáltam. Nyugdíjazása előtti utolsó csoportját viszi, és (némi túlzással, de a lényeget érzékeltetve) fiatalabbnak néz ki nálam. A gyerekek csüngtek (volna) rajta. De nem az a típus, aki ezt hagyja. Poroszos szigorral neveli őket, és bátran mondhatom, imádják. A logikus és következetes szabályait, hogy finom vajaskenyeret készít, hogy rengeteget tanulnak tőle, és várják minden nap az új tudást, tornaórán izgalmas feladatokat végeznek, és mindenben segíthetnek neki. Csak nem mosolyog.
A szülők számára kicsit ijesztő. Mert határozott velünk is. Csak így lehet 35 gyerek mellett. Csak nem mosolyog. Nincs nyalizás a szülők felé, negédes mosolyparádé, hogy milyen bájos a gyerek, a legjobb a világon, nincs is párja. Csak a határozottság. Nem bájolog velünk, de a gyerekeket nagy szeretettel veszi körül. Igyekszik nem kivételezni, mindenkit egyformán próbál kezelni, a problémákat feltárni, azokra odafigyelni.
De nem mosolyog.

B: Mikor reggel M. néni vagy A. néni visz át a Lepke-csoportba, akkor elbújunk a fotel mögé, és keresnek minket. Ha-ha-ha...!
A: Ez vicces?
B: A. néni szokott nevetni. Ha-ha-ha...!
A: És M. néni?
B: Ő nem...
A: Akkor lehet, hogy nem kellene elbújni...?
B: De Aaanyaaa, a B.-zsal elhatároztuk, hogy megnevettetjük M. nénit...!

Nnna, ez az igazán kőkemény óvodai projekt...!

Prognózis

Velünk szinte minden májusban történt.
Májusban ismerkedtünk meg.
Májusban házasodtunk össze.
Májusban doktorált Apa.
Májusban találta meg első igazi munkahelyét.
Májusban doktoráltam én is.
Májusban születésnap is van.
Igaz, B. áprilisban született, de átcsúszhatott volna májusra.
Családunk legrenitensebb tagja a kisasszony (hogyan is gondolta a novembert...?), bár ő életvidámságával egyébként is kirí közülünk...
Szóval a május.
Májusban találta meg Apa a második, igazibb munkahelyét.
Májusban nem megyek többet szabadságra.
Májusban ... hoppá, az idei tervezési táblázatokból első körben egy-az-egyben kihagytam a májust...
Kicsit aggaszt...

Új év,

új máj, és hát... új háj.
De ez utóbbival foglalkozunk legkevésbé.
Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen volt számunkra a 2012. Aztán azon is gondolkoztam, hogy ha lehet, nem akarok erre az évre visszagondolni. A legnagyobb hozománya vagy tanulsága egyértelműen az önismeret terén jelentkezik. Nagyon sokat tanultam, rengeteg felismeréssel, ok-okozati összefüggéssel, és egyértelműen nyertem valami teljesen megfogalmazhatatlant. Vagyis inkább leírhatatlant. Közhelyes fogalmak nyertek új értelmet (kerek-világ, lélek-donorság...). És az ünnepek megerősítettek. Szükségesek a változások, bár állítólag 2013 pont az ellenkezőjéről kellene, hogy szóljon. Meglátjuk. Boldog új évet!
És inkább sok ilyen bejegyzést szeretnék.

Ünnepi leg...-ek

A legnagyobb csodálkozások

A legnagyobb örömök

A legnagyobb karácsonyfa

 A legszívesebben készített adott és kapott ajándékok

A legjátszhatóbb ajándékok

A legsütisebb tál (már a legfinomabb karácsonyi-csillagsüti nélkül...)

A legfurcsább alakú szilveszteri kenyér...

... nem véletlen...