Gyorsfagyasztott leveles tészta és jeges főtt sonka alternatív hasznosítása

Elkiabáltam.
Méghozzá meglehetősen, mert a másfél hetes szájfertőzéses-lázas otthonnyaralás után Bálint két napot bírt ki az óvodában. Azóta fáj mindene, hány, lázas, étvágytalan, és papázós lett. Tegnapelőtt éjjel nagyon szenvedett, lázas volt, émelygett, hánykolódott, de nem tudott már hányni sem. Ekkor eszembe jutott egy jótanács hányingerre, így törölközőbe csomagoltam egy zacskó jeges gyorsfagyasztott leveles tésztát, pocakjára tettem pár percre, és tátámm (hogy Panditát idézzem): tíz perc múlva aludt.
Vacsorára megettük a gyógyszernek nem minősülő gyorsfagyasztott készítményt, így következő éjjel a fagyasztott sonka következett.
Sajnos, nemsajnos: erősen szűröm a - különösen kéretlenül kapott - jótanácsokat, csak félig nyitott füllel hallom meg azokat, de ennek most nagyon örültem, és utólag is köszönet érte. (Ez tényleg sajnos: az erős szűrés miatt elfelejtettem ki mondta...)

A magyar nyelv - gyerekfejjel

- Bálint, hányingered van?
És mutatja, hogy mennyi...

Hideg téli napon vendégségbe érkezve mutatom a kezem a négyéves lurkónak:
- Nézd, milyen hideg a kezem...!
És nézi. (Hát..., kérem..., az igéket használni tudni kell...! a szerk.)

Sandita a cirkuszban úgy megijedt a csőembertől, hogy sarkon fordult és kirohant a sátorból. Alig sikerült a  gyepen utolérnem. Meséli:
- És volt csőember. Ijjjesztőőő volt. Akkoj... akkoj... megfogtam magamat és kiszajadtam.

Vendégkisfiú 9 hónapos Vandussal beszélget.
- Vanda, ez a te könyved?
Mosoly.
- Vandaaaa, ez a te könyveeed?
Mosoly.
- Vandaaaaaaa, ez a te könyveeeeed? - kérdi egyre hangosabban. Majd rámnéz:
- Nem hallja...!
(Vagy csak nem tud beszélni... :) a szerk.)

Málnás-mákos három perces,

avagy izmos férfitest ismét a konyhában.
Nehéz összeírnom a hozzávalókat, mert Bálint adagolta, de valami hasonló:
4-5-6 evőkanál liszt,
2 evőkanál cukor,
1 zacskó vaníliás cukor,
némi sütőpor,
4 evőkanál tej,
1,5 tojás,
két maroknyi málna,
negyed aventospohár cukrozott mák,
2 evőkanál olaj.
Tudtam, hogy ez a mikrós süti be fog jönni...! Bár legközelebb nagyobb pohárba tesszük, mert a kidagadó rész kicsit rugós...

                                 Előtte:                                                                  Utána:

Kavics-puzzle

Földhöz vágtuk, széttörtük, gyűjtöttük, összeraktuk...

Kamillás eperlekvár

Idén nagyon lassan jutottunk ki az eperföldre. Legalább két héten keresztül terveztük, de mindig közbe jött egy zápor vagy egy munka. Kicsit aggódtam, mi lesz a karácsonyi csillagocskákkal, melyek ragasztóanyaga szigorúan az adott évi eperlekvár. A hagyomány az hagyomány, de mire kiértünk, a méricskélős nénik már csak egy uszonnányi epret jósoltak, arról, hogy még lekvárt is készíthetünk, ne is álmodjunk. Igencsak csodálkoztak, hogy mégis leszedtünk negyvenöt perc alatt öt kilónyi epret. Lesz lekvár...! :) Nem is akármilyen! Régóta szemezgetek a különböző ízesítésű és kombinációjú lekvárokkal: csokis-rumos-levendulás-rozmaringos-borsos-chilis-stb. típusúakkal. 

Már csak a megfelelő, s családunkhoz legközelebb álló ízt kellett megtalálni, ami végülis adott lett: úgyis télen esszük a lekvárt, sok lesz a megfázás, a fiúk imádják a kamillát, s nem mellesleg az eperföldön már több volt a kamilla, mint az eper. Úgyhogy hajrá! De hoppá mi van, ha a karácsonyi csillagocskákra már csak ízesített lekvár marad? Ezt nagyon nem szerettem volna, így aztán mégsem újítottam gasztronómiailag semmit...

Eddigi befőzéseink eredménye tizenegy üveg eperlekvár és huszonnyolc üveg cseresznyebefőtt. A savanyúságokig valószínűleg ennyi is marad, mert a barack igen csekély, a szilva nagyon kétséges, az alma pedig még nagyon messze van.

Az üvegek címkézésében a gyerkőcök jeleskedtek, és imádni fogom télen a fordított címkés befőttet eszegetni... :)

Miután felsorakoztak ilyen szépen az asztalon, furcsa érzés kerített hatalmába: mintha mosolyogtak volna. Hát... ne legyek semmi jónak az elrontója: mosolyogjanak csak. Legalább egy családnyi... :)

   

Kékülés? Aha-aha...!

Sandapanda ebéd előtt takarít. Közvetlenül ebéd előtt. Mert mindig akkor tör rájuk valami halaszthatatlanul fontos. Még mielőtt végleg elvesztettem volna türelmemet, próbáltam több-kevesebb sikerrel összeszedni magam és az asztalhoz tessékelni. Mikor mindenki végre leült, B. rákezdett:
- Anya! Olyan furcsa dolgok történnek ebben a házban! Az előbb még a színed is megváltozott! Kék lettél!
(Ettől pedig nem mellesleg a hideg futkos a hátamon!)

Sandita szókincse pedig rohamosan fejlődik: a kukát fajncnak hívja, a tesóját lekölközi (kitől hallja?), s beköszöntött a kedvenc együttes időszaka is:
- Pandus, kérsz inni?
- AHA.
- Igen...
- Igenanya.
Az utóbbi három gondolatjel állandósult.
Erre most úgy rácuppant, mint egy éve a "jó"-ra, azt mondta mindig "igen" helyett. A váltás volt nagyon kedves: igen-jó-igen, de sikerült átszoktatni.
Nagyon ügyesen és illedelmesen kezdett el beszélni, például étkezések után mindig közölte, hogy "jóllaktam...!". De ugyanezt használta, ha megunta a hintázást, az ugrálóasztalozást vagy a mesenézést is. :)

"Anyja neve?"

- Ööööööö - mondhatnák a gyerkők, és mégcsak rájuk sem szólhatok, mert lassan én sem tudom. Vagy legalábbis nem értem. Együtt tanuljuk a választ.
Mert milyen egyszerűen hangzanak a fogalmak: anyja leánykori neve, anyja születési neve. Gondolnám, ugyanaz. Radnics.
De a hivatal nem így gondolja. Merthogy dr. is volnék. A címet már asszonyként szereztem meg. Dr. Lőrincz Zsuzsannaként használom a nevemet. Vagyis a hivatal szerint a gyermekeim anyjának születési neve Dr. Radnics Zsuzsanna. ??? Namármost tutira nem így születtem, ha pedig a gyermekek születésekor aktuális név az anyja születési neve, akkor miért nem Lőrincz?
Van még egy csavar: gyermekeim anyjának nem ugyanaz a születési neve!!!
Bálintnál dr., Vandusnál nincs dr.
"Persze, - mondja a hivatal - mert akkor még nem voltam dr." "De, - mondom - hiszen ő a kisebb!!!"
És a hivatal néz rám nagy kerek szemekkel....!

Szívenütős bölcsis szülői

Nincs annál kedvesebb játék, mint amikor a szülő megmutatja kúszni-mászni-ülni tanuló korú babájának, hogyan lehet egymásra helyezni két-három-négy építőkockát, és a gyerkőc fülig érő szájjal ledönti azt. És újra, és újra, és újra... Aztán telik az idő, épülnek a kockák egymásra, alakulnak a kisebb-nagyobb építmények ... és dőlnek. Kíváncsiság, irigység, féltékenység, düh, frusztráció levezetése - változik a motiváció.

Az oviban az elsők között tanították meg a közösséget nagyrészt új élményként megélő gyerekeknek, hogy tiszteljék a másik által létrehozott alkotásokat. Nem csapunk bele, nem döntjük le, nem tesszük tönkre.

Aztán az élet kicsit mást hoz, s mire a szabályokat tisztelő (de legalábbis elfogadó ovis) külön irodába, névtáblás ajtó mögé kerül, elfelejti honnan jött. S belecsap, nem törődve azzal mi, hogyan borul.

Nehezen éltem meg Sandita bölcsisségének kezdetét. 21 hónapos, igazi anyamatrica volt, akivel azt terveztem, hogy lesz három hónapunk, mialatt Bálint elkezdi az ovit, és kettesben töltjük a bölcsiig hátralévő időt. De előbb vissza kellett mennem dolgozni, így szeptemberben kezdett ő is. Sírt, de nagyon, egyetlen reményem rutinos bölcsis néni nyugtató legyintése volt: "a jóevő gyerekeket könnyű beszoktatni!" No, akkor mi előbb-utóbb dalolva megyünk bölcsibe...! Megnyugtatott az is, hogy nagyon szimpatikus gyerekek kerültek a csoportjába. Mind tiszta tekintetű, értelmes, kedves. A reggeli és délutáni találkozásoknál, illetve a szülőiken a szülők is hasonlóan szimpatikusak voltak. A bölcsis nénik pedig megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek tanuljanak, fejlődjenek és a lehető legkevésbé érezzék a szüleik hiányát. 

És méreg van a rendszerben. Ovi contra bölcsi. Finanszírozás és fejkvóta. Hova járjon egy hároméves? Különösen, ha szeptember után tölti a harmadik életévét. Mert az nem egyedülálló eset, hogy a szeptemberben háromésféléves fiamhoz hasonlókat NEM vették fel a körzetes óvodába helyhiány miatt, de az idén decemberben harmadik életévét betöltőt felveszik. Vandusék csoportjában mindenki augusztus utáni. Mégis nyolc gyerek megy el óvodába szeptembertől 3 hónap alatt. Az indokok nagyjából hasonlóak, kényelmi szempont: vagy a szülő munkahelyéhez legyen közelebb vagy az ovis nagytestvérrel legyen egy helyen a kisebbik is. És ha már ilyen hibás a rendszer, hogy fel is veszik, akkor miért ne tegye meg? 

A bölcsi vezetése szerint az ok azonban ennél egyértelműbb: a gondozónők. És romboljunk amennyire csak lehet: a maradék gyerekeket is szétkapjuk, szétrobbantjuk az összeszokott gondozónőket, mit nekünk kötődés, érzelmi fejlődés, úgyis teher alatt nő a pálma...! Aztán még lehet, hogy elbocsátás is lesz.Azért nem erőltettem az oviba való felvételt, mert nem akartam, hogy egy év alatt három közösséget kelljen Vandának megszoknia. Gondoltam évveszteségét behozza a bölcsiben, megszokott gondozónőivel, kis barátaival és szerelmével. Ha most szétkapják őket, akkor megőrülök.
És van még egy méreg a rendszerben. Egy sunyi szülő, aki nem vállalja nyíltan tettét, de panaszkodik a bölcsis nénire a vezetőnek. Utána már minden csak magyarázkodásnak hat. Megindító volt látni a gondozónő szemét, amikor arra kérte a gyerekelvivős szülőket, hogy mondjanak miérteket. Olyan lelkiismeretesen és szépen végzik a munkájukat, hogy tényleg nem lehet egy szavunk sem. Persze, rossz napokba bele lehet futni, nekik is lehet gondjuk, amit megéreznek a gyerekek, vagy amikor nem úgy szólnak, ahogy szerettek volna. Mindegyiknek megvan a baja. De az is erőnfeletti, amikor egy front idején 20-ból 15-en bőgnek. Engem kettőtől kiver a víz, és még sajátok is.

Remélném, hogy csak vihar egy pohár vízben. De nem ez látszott a szemeken. És az is biztos, hogy nem az elvitel a valós ok. Álprobléma. Az igazság valahol ott lehet, hogy túl jól végzik a munkájukat, igazi jó kis közösséget faragtak, összefogták a csoportot, és ez valaki(k)nek nagyon szúrja a szemét. 

Irigység, féltékenység, düh.

De egy bölcsis csoporttal ilyet játszani...?!

Ötpróba

Gondoltam..., de persze ők mást gondoltak.

Mert én alvás utánra a kertbe terveztem, de ők azonnal érmet akartak kapni, és megmérettetni. Azért a sorrendet sikerült megfordítanunk, és belementek, a szoba-ötpróbánk némi egyeztetés és kompromisszum után a következő lett:

1. A játékmérleg egyensúlyba állítása.
2. Le nem dőlő 4 emeletes építése szivacskockákból.
3. Lufiütögetés tízszer (najó, ötször).
4. Robbantgatós autóval (nem éreztem benne a nagy kihívást, ezért legalább egy kis alagútba be kellett találni, aztán robbanhatott...).
5. Lufidobás dobozba.
És a boldog ötpróbázók :

 (Bár Sandusnál csak a lufis számok voltak nyerők, a másik hármat gumikereséssel, ujjszopival és arckapargatással töltötte, legszívesebben ebéd nélkül már aludt volna...)

Hamis meggyes pite

Mivel cseresznyével készült, ugyanis az van. Két éve sütöttem ilyet először (és vasárnapig utoljára). Éppen akkor nálunk táborozó anyósom megjegyezte, hogy nagyon finom lett, de jól jegyezzem meg az ízét és küllemét, mert ilyen finom és szép soha többé nem lesz. Nos, anyósnak mindig igaza van, olyannyira, hogy a receptet is elveszítettem, de mégcsak arra sem emlékszem, hogy honnan töltöttem le... Egyszónak is száz a vége, olyan jól sikerültet már biztosan nem fogok többé sütni...! :)

Találtam viszont egy újabb tökéletes receptet, gyorsan le is írom a 2014-es sütéshez:

40 dkg liszt, 25 dkg Ráma, 12 dkg cukor, 1 csomag sütőpor, 1 tojás sárgája + egy a kenéshez, 2-3 evőkanál tejföl, fél citrom leve és reszelt héja. Összedolgoz, 1 órát hűt (nálam értsd: hamismeggy magozás, 15 perc), kétfelé szedni, sütőpapíros tepsibe kinyújtva egyik rész, babapiskóta reszelékkel megszór (zsemlemorzsa hiányában), hamismeggy, némi cukor, fahéj, második rész nyújtva, kenés, 200 fok, 30 perc. Sok-sok-sok porcukor, és kész. Elsősorban Apának...

Kippkopp és a hónapok

Szeretjük a Kippkopp-történeteket. Unásig olvastuk a könyveket, mégis képesek bennük újra és újra valami újdonságot felfedezni. Így jártunk most a belső borítókkal. Évszaknak-hónapnak megfelelő termésekből, növényekből, séta során gyűjthető érdekességekből talált B. csodadolgokat. Többször átfutotta tátott szájjal, újra és újra megcsodálta, eztisakarom, megeztisakarom felkiáltásokkal gyönyörködött a lehetőségekben. Csak ne szólt volna be: Anya, te is találj már ki végre valamit! Amúgy is érzékeny lelkemet megérintette a kérés, így két dolgon gondolkoztam: a jobbon vagy a balon, de végülis inkább elindultam a festékért, mert az egerek nyertek a fiatalúrnál. De hamarosan sorra kerülnek a tobozok, féldiók, pitypang-láncok, levélfüzérek, pipacsfigurák. Nem mintha eddig nem csináltuk volna, nade Kippkopp alapján, az egészen más...!

33 fok árnyékban,

mi pedig szobafogságra volnánk ítélve. Mert az egyhónapos folyamatosságot jól elkiabáltam, és mégiscsak elkapták a lázas száj és torokhólyagocskákat, némi hasfájlalással, és rettentő nyűgösséggel társítva.
Persze csak volnánk, mert nehéz őket ilyen szép időben pihenésre sarkallni. Szépen lassan gyógyulnak, miközben folytatjuk a mindennapi rohanásokat. Hogy Bálintot idézzem, aki kis barátnőjével kényszerült beszélgetni a lépcsőn üldögélve, miközben mi tettünk-vettünk: "Ezek mindig csinálnak valamit...!" :)

A mi sütink...!

Mikor megláttam a mindmegettén ezt a receptet, tudtam, hogy a kis cukrászom odáig lesz érte!

Mert amikor kedve lesz sütni, odáig gond nélkül eljutunk, hogy a hozzávalókból nagyjából homogén állagú valamit kutyulunk, de hogy lesz abból a mérhetetlenül türelmes alkotó számára azonnal fogyasztható süti...?! 

Hát a 3 perces bögresüti receptje alapján! Amikoris azt kivárni, hogy kihűljön, tovább tart ilyen forró nyári napon, mint a sütési folyamat...!

Hozzávalók: 1 bögre, 4 evőkanál liszt, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál kakaópor, késhegynyi sütőpor, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál tej, 2 evőkanál narancslé. Plusz bármi egyéb, amit mi is majd legközelebb próbálunk ki: csokidarab, mazsola, cseresznye, málna, rum, kávé, duplokocka....

A bögrében összekeverjük a hozzávalókat, mikróba tesszük, 3 perc maximális teljesítményen, ha csengetett, akkor gyakoroljuk a számolást 30-ig, utána kivehetjük. Mázlink volt, mert ki is lehetett borítani a pohárból. Az állagán van még mit javítani, a mindmegettén a hozzászólások között jó kis ötletek vannak.

Következtetés: "Hát, én ilyet még sosem ettem...! :)"

Érintésterápia

Nem mindig felhőtlen a viszonyuk. Sőt, gyakran elég egyirányú a felgyülemlett feszültségek levezetése. Sokáig abszolút nem is hagyhattam őket kettesben, mert még ki sem értem az ajtón, B. már ráült, ráfeküdt, ellökte, megkarmolta, fejbevágta, vagy valami hasonló tettlegességet követett el V. ellen. 

Egyszer a konyhában voltam, mintha hallottam volna V.-t sírni, hallgatóztam: semmi, befejeztem a dolgom (két-három perc volt), megyek fel, hát már azért nem hallottam a drágát, mert levegővétel nélkül sírt, mialatt B. éppen a radiátor alá próbálta begyömöszölni. Szóval voltak nem könnyű időszakok...

Aztán véletlenül jött egy oldás... Miután rájöttek, hogy önállóan is le tudnak vetkőzni, nem nagyon volt megállás. Pucérkodtak, rohangáltak, sikongattak, kergették, dögönyözték egymást, bújócskáztak, takaróztak, majdmegfagytak, összebújtak és ... napokra (hetekre?) megbékéltek... 

Időnként most már tudatosan bevetjük. Két hete az esős szombaton egy hatalmas pocsolyába ugrálós félóra után a csúcspont egy délelőtti bónusz-fürdőkádazás volt. Édesen csacsogtak, megfürdették és ölelgették egymást. Csak olvadoztam. Most béke van...

"Jövök, megyek, intézkedek"

- vagyis dolgozik a lelkem...

 


Én pedig kicsit szomorú vagyok. Olyan nagyon jó érzés ennek a kis pihe-puha-bársony-mosoly kisasszonynak a közelében lenni... és megörökíthetetlen. Gyönyörű a szeme, huncutul néz vele, gyönyörű a sanda-mosolya, kisüt a nap, ha mutogatja, nézem, amikor alszik és mosolyog az ágya, pedig ő nem is, és mégis: egyszerűen mosolyog körülötte minden. És nem tudom megörökíteni. Bár egy helyen biztosan megmarad örökre...

Kedvenc játék...

... kinek, mi... :)

Nem akarom elkiabálni...

... de B. másfél, V. pedig egy hónapja jár folyamatosan a megfelelő gyermekmegőrző és nevelési intézménybe... :)

Családfa-projekt

Vágtuk, festettük, ragasztottuk. Némelyiket többször is... :)

Bimbódzó kreativitás

Étteremben. Jóllakott. Unatkozik. Sivít. Szalvétát gyűjt. 

Majdnem leesik a székről. Sivít. Majd csend. Mielőtt aggódnánk, felkiált:

"Ta-tam! Vijág!"

Az ötlettől a kivitelezésig. Kétésfélévesen.

Nem tudom mi ez, de jó nagyon...

Kezd károssá válni a blogírás. Ma Pesten voltam előadásokat hallgatni, és már hazafelé a vonaton azon gondolkodtam, mit írok majd este...:
Hogy mennyire varázslatos volt a büdös nagyvárosban elmenni a levendulaillatú virágoslány mellett....
Hogy bár a munkahelyen oldódott a helyzet, de még nincs lezárva, és nem tudom, kell-e váltanom, de az biztos, hogy kisvárosunkon kívül nem keresek munkát. Mert majd' megőrültem, hogy nem voltam a gyerkőkkel egy városban... Délben legszívesebben már rohantam volna vissza...
A vonat nagyon lassan ért haza, V. viszont nagyon gyorsan a kapuhoz, mikor hallotta, hogy jövök. B. persze rám sem hederített, játszott. Vacsi alatt viszont beindultak a mesélő lepénylesők...:
B. és még három kisfiú összeverekedtek egy frizbiért. Apa erre ért oda: Már csak B. és Zs. húzta-vonta a játékot:
Zs: Add ide, az enyééééém!
B: Add ide, az oviéééé!
:)
Aztán Bálinttal is beszélgettünk villámmcqueen-színezés közben, ilyeténképpen:
B: Anya, én már középsős leszek, meg nagycsoportos, iskolás, elsős, másodikos, ötödikes, harmadikos, hetedikes, kilencedikes, tizedikes, egyetemista...
A: ... és dolgozni is fogsz...
B: Igen, dolgozós lesz, intézet és kollégás, és majd meghalok.
A: Azért az még odébb lesz...!
B: És nagypapa is leszek, ugye?
Naná!
B: Anya, én akkor mondom, hogy disznó, ha bántottak.
A: Értem, akkor majd erre figyelek.
B: Jó, és akkor nagyon szeretgess meg!
Aztán olyan huncutul jegyezte meg, hogy holnap ő már nem megy oviba, hogy percekig kacagtunk. Aztán újra, és újra eljátszottuk.
Kedvesen beszélgetett, majd a végén megjegyezte:
Anya, olyan jó hogy vagy...!

Csapda

Próbálkozom elkerülni, de időnként beleesek a következetlenség csapdájába.
Nulla szinten tudom elviselni a gyereksírást. B. anno nem is sírt sokat - természetéből és egykeségéből fakadóan, de ez az utóbbi állapot csak másfél évig tartott. V. a második félévében kb. annyit sírt, mint B. kétésféléves koráig összesen, ez adódott a nagyobbik erőteljesebb akaratnyilvánításából és vélt szeretetének furcsa megnyilvánulásaiból. Amennyire lehet próbálom elkerülni a sírást, különösen a hisztit. Erre pedig a legjobb a következetesség. A reggeli készülődés pedig rendkívül kritikus, mert az idő kiszámolva, extra sírás v. hisztikezelés nem fér bele. Hogy ne provokáljuk őket és megkönnyítsük mindenki dolgát, az sem kívánságműsor, hogy ki-kit visz be az oviba és a bölcsibe. Mindig ugyanaz a menet, ha esetleg elintéznivaló miatt eltérés van, akkor már előző este szólunk nekik. Bocsi, de ők nem variálhatnak...
Történt, hogy egy reggel a gyereküléses-utánfutós biciklivel indultunk útnak. De B. nem akart utánfutni, hanem gyerekülést, és Sandita nagyon élvezte, hogy nagy helye van. Úgyhogy így is jöttünk haza. Aztán ma indulásnál megint nem akart beleülni az utánfutóba, hanem a gyerekülésbe. Okés, indultunk. És délután kitört a hisztis-sírós-bőgős idegtépés. Mert mindkettő a gyerekülésbe akart beszállni. Mosott aggyal próbáltam visszagondolni, hogy mi történt? Hát persze, összekevertem őket...! Mert ma V. nem akart utánfutni...! Komolyan: percekig álltunk az ovi előtt. Ők bőgtek, én is majdnem, miközben azon gondolkodtam, hogy Apa csak 7 körül tudna értünk jönni, és az még kb kétésfél óra, elinduljunk-e gyalog, de ha tolom a hárommétert, hogyan kapom el őket az útralépés elől, szóval ha kicsit lassan is, de forogtak odabenn a kerekek. Aztán felvillant előttem egy pohár 3in1 képe, megéreztem az illatát és ízét, ez megolajozta a fogaskerekeket és rájöttem: puff, mindkettő be az utánfutóba, szájra lakat, ez van, kész. A második lógó nyelvű emelkedő utáni lejtőnél B. rámkiabált: V. már mosolyog!
Na, azért...! :)

Amikor én még kislány voltam,

akkor nagyon menő dolog volt az általános iskolában a hőre keményedő gyurma. Akkor még nem dobták utánunk a levegőre keményedő változatot a hiper-szuper marketekben... A nagymamám minden követ próbált megmozgatni (értsd: a sarki papírírószerest heteken át kérlelte), hogy szerezzen nekem, aztán amit kaptunk, az inkább csak olvadt... :) Néha még eszembe jut, hogy csakazértis vennem kéne, de mára belátom, hogy a só-liszt is tökéletes...
Betévedtem a napokban egyedül (aahhhh!) egy játékboltba, és leesett az állam. Mert olyat láttam, hogy akajom, és kell nekem, mert nemcsakhogy megszilárdul a levegőn, de még pici gyöngyöcskés is ez a gyurma. Gyurmagyöngy...!
Nagyon kell ilyen a gyerekeimnek...!
Ja, nem is voltak velem... :)

Közmondások

1. Aki másnak vermet ás, maga bele potty.
2. Nem eszik olyan forrón a kását.
3. Mindenki egye meg, amit főzött.
4. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
5. Mindenki a maga sorsának kovácsa.

És részemről pont.
Köszönet azoknak, akik mellettem álltak...! :)

Sanda-gomba

Beszélgettünk:

- Vanduska, te mikor lettél ilyen nagy kislány?
- Hát... ettem májkrémes kenyeret, sajtot, ittam kakaót, ettem flakont... fjekkent, paprikát és akkor.

Hörcsi - családunk eddig méltatlanul nem említett tagja

Nem mondom, hogy gördülékenyek a reggeleink. A hármast elindítani nem könnyű dolog. Szekálni, hogy öltözködjenek már, induljanak reggelizni, kézmosás, fogmosás, nadrágváltás, cipőhúzás, indulás...! Sminkelni már nincs időm, örülök, ha észreveszem, hogy összejoghurtoztak... Mindenkinek megvan a varázsmondata, amely az x-edik kérés után (ha kómásabb vagyok azonnal) bevetésre kerül: 

"Ha nem mész reggelizni én eszem meg a kakaóscsigát...!"

"Már elindult Apa a kocsi felé...!"

"Drágám, 6.30 van. Már 6.40 van! 6.50!!!!!"

Lehet válogatni, melyik kié... :)

Egy dolog viszont bizton könnyen megy: az ébredés. Nem mondták még soha, hogy "nem akajok fejkejni...!" - és nem kellett őket kirobbantani az ágyból. Április 20. óta pedig egyenesen 5.30 körül kelünk, óra nélkül. Mert az a kis álnok szülinapi ajándék este kilenctől reggel hatig nyomja, a mi alvásidőnkben, s reggel mikor már mindenki játszana vele, elmegy aludni. Szuperül megértették, ha alszik, akkor nem piszkáljuk, és tényleg nem. Így hát korán kelünk, hogy játszhassunk vele. 

Úgy hajtja a kereket, hogy tuti nem felejtjük el... :)

Kihúzom fejem a homokból...

Lehet valami a levegőben. Valami furcsa rezgés, mert sok helyről hallok rosszat...
Szeretnék arról írni, hogy a nyaralás alatt az egyik legjobb dolog volt, hogy nem volt gyerekágy, hárman aludtunk együtt, és Sandus milyen édes volt, mikor reggel meglátott, csíkszeme és szája mosolyra húzódott, megölelt, megpuszilt és visszaaludt.
De most napok óta csak hánykolódok elalvásnál és hajnalban.
Írhatnék arról is, hogy ez volt az első nyaralás az elmúlt négy év alatt, amikor nem kötöttünk ki doktornál.
De most doktorokhoz járok: ügyvédhez és munkajogászhoz.
Mert a szabadságom alatt leragasztották a fiókjaimat, megváltoztatták a jelszavamat, nem férek hozzá a számítógépemhez, és bezárták az irodámat. A munkafegyelem megsértésén, a munkához való hozzáállásomon, a magatartásomon, iratok és számítógépemen tárolt programok jogosulatlanságán, postafiókom otthonról való elérésének megkérdőjelezésén kívül konkrét indoklást nem kaptam. Ezek pedig mondvacsinált, nonszensz kitalációk és cáfolhatóak. Persze csak akkor, ha meghallgatnának. De ugye nem.

A legjobban az zavar, hogy ezt már nem tudom nem hazahozni...
És ilyenkor nincs jó válasz arra a kérdésre, hogy "megyek szaunázni, jó?"

Ez majdnem lemaradt...

Mert a nagy kibékülésnek volt ám folytatása! Boltba menet a kocsiban:
Apa: Megvan, legyen flekken a vacsora!
V (miközben körbeszaladt a szája...): Óóh, az jó! Nagyon szeretem a flakont...!
Újra V: Labda is nagyon szereti a flakont. Majd csomagojok neki epjet meg flakont...!
:) :) :)