Szívenütős bölcsis szülői

Nincs annál kedvesebb játék, mint amikor a szülő megmutatja kúszni-mászni-ülni tanuló korú babájának, hogyan lehet egymásra helyezni két-három-négy építőkockát, és a gyerkőc fülig érő szájjal ledönti azt. És újra, és újra, és újra... Aztán telik az idő, épülnek a kockák egymásra, alakulnak a kisebb-nagyobb építmények ... és dőlnek. Kíváncsiság, irigység, féltékenység, düh, frusztráció levezetése - változik a motiváció.

Az oviban az elsők között tanították meg a közösséget nagyrészt új élményként megélő gyerekeknek, hogy tiszteljék a másik által létrehozott alkotásokat. Nem csapunk bele, nem döntjük le, nem tesszük tönkre.

Aztán az élet kicsit mást hoz, s mire a szabályokat tisztelő (de legalábbis elfogadó ovis) külön irodába, névtáblás ajtó mögé kerül, elfelejti honnan jött. S belecsap, nem törődve azzal mi, hogyan borul.

Nehezen éltem meg Sandita bölcsisségének kezdetét. 21 hónapos, igazi anyamatrica volt, akivel azt terveztem, hogy lesz három hónapunk, mialatt Bálint elkezdi az ovit, és kettesben töltjük a bölcsiig hátralévő időt. De előbb vissza kellett mennem dolgozni, így szeptemberben kezdett ő is. Sírt, de nagyon, egyetlen reményem rutinos bölcsis néni nyugtató legyintése volt: "a jóevő gyerekeket könnyű beszoktatni!" No, akkor mi előbb-utóbb dalolva megyünk bölcsibe...! Megnyugtatott az is, hogy nagyon szimpatikus gyerekek kerültek a csoportjába. Mind tiszta tekintetű, értelmes, kedves. A reggeli és délutáni találkozásoknál, illetve a szülőiken a szülők is hasonlóan szimpatikusak voltak. A bölcsis nénik pedig megtesznek mindent azért, hogy a gyerekek tanuljanak, fejlődjenek és a lehető legkevésbé érezzék a szüleik hiányát. 

És méreg van a rendszerben. Ovi contra bölcsi. Finanszírozás és fejkvóta. Hova járjon egy hároméves? Különösen, ha szeptember után tölti a harmadik életévét. Mert az nem egyedülálló eset, hogy a szeptemberben háromésféléves fiamhoz hasonlókat NEM vették fel a körzetes óvodába helyhiány miatt, de az idén decemberben harmadik életévét betöltőt felveszik. Vandusék csoportjában mindenki augusztus utáni. Mégis nyolc gyerek megy el óvodába szeptembertől 3 hónap alatt. Az indokok nagyjából hasonlóak, kényelmi szempont: vagy a szülő munkahelyéhez legyen közelebb vagy az ovis nagytestvérrel legyen egy helyen a kisebbik is. És ha már ilyen hibás a rendszer, hogy fel is veszik, akkor miért ne tegye meg? 

A bölcsi vezetése szerint az ok azonban ennél egyértelműbb: a gondozónők. És romboljunk amennyire csak lehet: a maradék gyerekeket is szétkapjuk, szétrobbantjuk az összeszokott gondozónőket, mit nekünk kötődés, érzelmi fejlődés, úgyis teher alatt nő a pálma...! Aztán még lehet, hogy elbocsátás is lesz.Azért nem erőltettem az oviba való felvételt, mert nem akartam, hogy egy év alatt három közösséget kelljen Vandának megszoknia. Gondoltam évveszteségét behozza a bölcsiben, megszokott gondozónőivel, kis barátaival és szerelmével. Ha most szétkapják őket, akkor megőrülök.
És van még egy méreg a rendszerben. Egy sunyi szülő, aki nem vállalja nyíltan tettét, de panaszkodik a bölcsis nénire a vezetőnek. Utána már minden csak magyarázkodásnak hat. Megindító volt látni a gondozónő szemét, amikor arra kérte a gyerekelvivős szülőket, hogy mondjanak miérteket. Olyan lelkiismeretesen és szépen végzik a munkájukat, hogy tényleg nem lehet egy szavunk sem. Persze, rossz napokba bele lehet futni, nekik is lehet gondjuk, amit megéreznek a gyerekek, vagy amikor nem úgy szólnak, ahogy szerettek volna. Mindegyiknek megvan a baja. De az is erőnfeletti, amikor egy front idején 20-ból 15-en bőgnek. Engem kettőtől kiver a víz, és még sajátok is.

Remélném, hogy csak vihar egy pohár vízben. De nem ez látszott a szemeken. És az is biztos, hogy nem az elvitel a valós ok. Álprobléma. Az igazság valahol ott lehet, hogy túl jól végzik a munkájukat, igazi jó kis közösséget faragtak, összefogták a csoportot, és ez valaki(k)nek nagyon szúrja a szemét. 

Irigység, féltékenység, düh.

De egy bölcsis csoporttal ilyet játszani...?!