Csapda

Próbálkozom elkerülni, de időnként beleesek a következetlenség csapdájába.
Nulla szinten tudom elviselni a gyereksírást. B. anno nem is sírt sokat - természetéből és egykeségéből fakadóan, de ez az utóbbi állapot csak másfél évig tartott. V. a második félévében kb. annyit sírt, mint B. kétésféléves koráig összesen, ez adódott a nagyobbik erőteljesebb akaratnyilvánításából és vélt szeretetének furcsa megnyilvánulásaiból. Amennyire lehet próbálom elkerülni a sírást, különösen a hisztit. Erre pedig a legjobb a következetesség. A reggeli készülődés pedig rendkívül kritikus, mert az idő kiszámolva, extra sírás v. hisztikezelés nem fér bele. Hogy ne provokáljuk őket és megkönnyítsük mindenki dolgát, az sem kívánságműsor, hogy ki-kit visz be az oviba és a bölcsibe. Mindig ugyanaz a menet, ha esetleg elintéznivaló miatt eltérés van, akkor már előző este szólunk nekik. Bocsi, de ők nem variálhatnak...
Történt, hogy egy reggel a gyereküléses-utánfutós biciklivel indultunk útnak. De B. nem akart utánfutni, hanem gyerekülést, és Sandita nagyon élvezte, hogy nagy helye van. Úgyhogy így is jöttünk haza. Aztán ma indulásnál megint nem akart beleülni az utánfutóba, hanem a gyerekülésbe. Okés, indultunk. És délután kitört a hisztis-sírós-bőgős idegtépés. Mert mindkettő a gyerekülésbe akart beszállni. Mosott aggyal próbáltam visszagondolni, hogy mi történt? Hát persze, összekevertem őket...! Mert ma V. nem akart utánfutni...! Komolyan: percekig álltunk az ovi előtt. Ők bőgtek, én is majdnem, miközben azon gondolkodtam, hogy Apa csak 7 körül tudna értünk jönni, és az még kb kétésfél óra, elinduljunk-e gyalog, de ha tolom a hárommétert, hogyan kapom el őket az útralépés elől, szóval ha kicsit lassan is, de forogtak odabenn a kerekek. Aztán felvillant előttem egy pohár 3in1 képe, megéreztem az illatát és ízét, ez megolajozta a fogaskerekeket és rájöttem: puff, mindkettő be az utánfutóba, szájra lakat, ez van, kész. A második lógó nyelvű emelkedő utáni lejtőnél B. rámkiabált: V. már mosolyog!
Na, azért...! :)