Milyen ő, az igazi nő?

Ízzig-vérig CSAJ.
Lehetne neki már több férje is, de gyakorlatilag egy éve hűséges Labdához.
Jelszava a carpe diem. Mindent, azonnal.
Imád öltözködni, csak legyen, aki elviseli...
Kezdi reálisan látni a világot, valószínűleg Donald nem is létezik.
Kedvenc színe a lila.
Kedvenc étele a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora. Csak az első falat csúszik néha nehezen, mert meNŐ fújjogni.
Kedvenc játéka a babázás. Márminthogy ő a baba. Különösen szereti ezt a bölcsiben játszani, R.néni örömére, még mindig pelenkázTATja magát.
Gumizik, ujjszopizik, bár egyre többször zavarja, hogy nyálas az ujja.
Jókedvű, hisztis, kiscicás, idegtépő, legtündéribb szeretetcsomag.
Hároméves.
                                               Sanda                                               Vanda

                                                    Panda                                      Banda

Lila-rózsaszín ünnep

Azt hiszem, ha Sacher-tortát akartam volna sütni, akkor igencsak sírva fakadtam volna, ha ilyenre sül a tészta:

De tulajdonképpen ez a forma most előnyös is lett. Mivel a kisasszony még az utolsó pillanatban is kitartott a hercegnő mellett... Pedig már mindenféle Donaldos tortát is keresgéltem, hamár egyszer olyan csigalassú az, aki lehet, hogy nem is létezik...? 

Olyan volt, ilyen lett:

MInden sk, rengeteg hibával: töredezett a cukormassza, lágy lett a krém, beesett a szoknya, így a tanulság: a tészta bekeverésétől az utolsó virág felhelyezéséig hat óra alatt nem lehet elkészíteni egy ilyen tortát... Pláne, ha mindez este hétkor kezdődik... De lesz még csinosabb is...

Nem fogom elfelejteni B. tátva maradt száját és csillogó szemét, mikor meglátta a hűtőben. :)

Pandita pedig szóhoz sem jutott, csak beült a székébe, igazán méltóságos és ünnepelthez illő tartással, nyugtázta tekintetével, hogy rózsaszínek a lufik, megfelelően rózsaszín és lepkés a tányér és a pohár, mindenkinek jutott szalvéta, megvan a három gyertya, és elég hercegnős a torta. 

Tündéri volt, ahogy hagyta magát ünnepelni...! :) 

Az ő kis olyanvolt-ilyenlettje az igazi napjáig még várat, legalább két napot...

A 23:10 rejtélye

Osztálytalálkozónk lesz!!!!!!!!! :) :) :)
Nem írom le, hogy húszéves, de annyi... :)
Kíváncsian állok elébe..., hátha kiderül, aminek ki kell derülnie... :)

Boldog névnapot...

... Szilvinek! :)

(A blogodon próbáltam, de nem sikerült üzenni...)

Az igazi ajándék

B: "Anya, én semmit nem akarok szülinapomra kapni!"
A: "Rendben. Tudod mit? Az lesz az ajándék, hogy egész nap együtt leszünk...!"
B: "Anyaaaa! Az nem is ajándék...! Az szeretet....!"

...és várja, csak várja...

"Anya, ez a Donald lassan jön. Bizony, lassú, olyan lassú... csigalassú...!"

Lélekfürdő

Belépni pőrén a kádba, hagyni a forrón melengető víz selymes ölelését, a levendulaillatú hab cirógatását, s lassan időzni... Majd a langyosra melegedett törölközőbe burkolózni, pihepuha köntösbe és macis házipapucsba bújva, a kandalló pattogó tüze előtti hófehér hosszúszálú szőnyegre letelepedve cseresznyevirágos jázminteába mártani a barna kandiscukros pálcát, s lassan kortyolgatni, nagyon lassan, mert így kerek minden...
Pont ilyen érzés volt beszélgetni...

Két hónapnyi egészség

"Anya, emlékszel még a Dóra doktornénire?" - kérdezte Bálint a játszótéren. "Igeeen." - válaszoltam kicsit félve. "Miért?" "Olyan régen voltunk ott, meg kellene látogatnunk!" Én különösebben nem ragaszkodtam volna a dologhoz, de Pandita is lelkes támogatója lett bátyja ötletének. Ismét bevetettek mindent. Tekintettel arra, hogy napközben mindenki a megfelelő gyermekmegőrző intézményben tartózkodott, így csak az éjszakák maradtak. V. két éjszakán keresztül kitartott, míg reggelre beadtam a derekam. Mert van az a nyáknyelős, kuciztató, fránya köhögés, amit harmadik éjre már nem vállalunk be, még ha napközben semmi-de-semmi jele sincs a betegségnek. Így voltunk látogatóban, utólag nagyon örülve a közel két hónapnyi egészségnek.
És ha már homár: újra kitört a szellem-láz. De egy beteg szellemre nem nagyon lehet haragudni, csak gyógyítgatni...

(Eredetileg vulkánként láttam ezt a mindennapraegyjatek.blogon, aztán valahol belebotlottam egy nyári táborozós szörnyes változatba... Annak forrását elkevertem.... :(  )

Ilyen jó ő, vagy ilyen rossz vagyok én...?

Nyilván kapcsolódik az előző bejegyzés lényegéhez. Pandita éjszakai alvás közben motyogta:
"Bocsánat, Anya...."

Rapport

Vagy hívjuk inkább fogadó órának. Az oviban.
Mert verekedős lett. Odacsap még a legjobb barátjának is.
Mondhatnám, hogy hurrá, végre otthon érzi magát az oviban! De persze ez nem vicces, így nem hurrá.
Tulajdonképpen már vártam is. Csak nyárra. De mivel akkor nem nagyon járt oviba a betegségek miatt, így most jön ki. Gondolom. Mert valahol ki kell jönnie rajta az elmúlt félév szülői feszültségének és a változásoknak. Nem nagyon tudja kifejezni az érzelmeit, hiába próbálom sokszor játszatni-beszéltetni. És különös módon játék közben is csak agresszióval oldódik (?), nem beszéli ki magából a stresszes helyzeteket.
Tudom, hogy hiányzik neki Apa, mert mostanában nagyon sokat van távol. De belülről őrlődik ezen is, mert nem keresi... S ha együtt vannak? Rögtön összevesznek. Na ja, ez is adódik belőlük...
Félő, hogy lassan már senki nem játszik majd vele, mert annyira zavarja a többieket a viselkedése. S ha rászólnak, csak néz a csodaszép szemeivel és mosolyog. Amitől még az óvónéninek is elszáll a haragja - annak saját bevallása szerint. A kis manipulátor.
Nekem is nagyon nehéz megtalálnom mostanában azt, ami annyira érdekli, hogy a fegyelmezés tárgya lehetne. Sokszor úgy érzem, hogy a hatás kedvéért lassan ki kellene mondanom azt, amit soha nem szeretnék, így le sem írom. De jóval túlmutat a "nemmosolygok" dolgon. Mondjuk talán ez az, ami még mindig működik.
Szóval, fel van adva a lecke az oldására. Valami nagyon más utat kellene találni hozzá...

Sandita angol tudása

Ragad rájuk minden, mint a kosz. Nem is tudom, miért nem járatjuk őket angolra?
Sandita: "Anya, nem tudom, mit jelent a gúdmóning, de az biztos olyan, mint az ing...""

Önirónia

Az elmúlt hetekben mindig volt egy-egy témánk itthonra, ovi-bölcsi után, hogy egy kicsit összeülhessünk, alkotgassunk, beszélgessünk. Dióztunk, gesztenyéztünk, tököztünk... most pedig Márton-nap közeledtével liba-hetet tervezek. Imádjuk a libákat (enni is)...! Általában színezéssel indítunk egy ilyen hetet... Jaj, megint kezd csorogni a könnyem... liba-színezés... :) Na, mindegy, majd valamilyen színű lesz... :)

Elkerülhetetlen csalódás?

Nem célom burokban nevelve, minden rossz dologtól megvédeni őket. De nem lököm őket oda sem, hogy: nesztek, majd ebből tanultok.
Most viszont Pandita olyat vett a fejébe, hogy azt hiszem, elkerülhetetlen lesz a csalódása...
Nagyon vár egy vendéget. Gyakorlatilag egész nap róla beszél. A gondolatával kel és fekszik. Naponta többször rohan az ablakhoz, lesi, megérkezett-e már. Biztosan most kanyarodik be a városunkba, ugye? Hallani véli a kopogtatását, rohan az ajtóhoz. Kiszalad a kapuig, feláll a kerítésre, kiabálja az utcára a nevét. Ajándékot készít neki, dupló autót épített. Elmeséli, hogy mit fognak játszani: cicásat, majd simogatják, megetetik, elmennek a boltba cicaennivalóért. Egymás mellett fognak aludni... és így tovább...
Így várja ő...

Donald kacsát.

Ki nevet a végén?

A tegnapi napig kellett várnom, hogy Bálinttal végre lejátszunk egy komolyabb partit. A Kisvakondos változattal. Így elsőre szerencsére konfliktus nélkül, nem adódott kiütős-helyzet. Próbálom rá felkészíteni, mert a szabály az szabály, úgy jó, ha szokja. Majd meglátjuk a következő sorozatot. Ja, és ő nyert. Tényleg. Mázlista. Állandóan hatosnak megfelelőt dobott...

Zsivány Panda

Az első perctől kezdve tudtam, hogy zsiványabb lesz, mint B. Amikor először, párpercesen a karomba fektették, és nyitott szemmel nézegette az új világ fényeit...

Múlt héten mamánál, a család reggelizik, ők már végeztek...:

V: Bálint, gyere, szökjünk ki...!

B: Ne.

V: De, szökjünk ki, tudod hogy, zokniban, tudod...?!

B: Szóljunk anyának.

V: Neeeee. Ne szóljunk!

Kuncogás, lábdobogás.

Így történt, hogy reggel nyolckor a ködös békéscsabai udvaron kergettem a két gyerkőcöt. 

Szintén zokniban...