Tükröm, tükröm...

Júliának

1. Barna festett haj (erőteljes őszülést palástolandó), barna szem, gyerkőcök kérlelése ellenére ráncolódó homlok, karikás szem, némi szeplő, fogszabályozás ellenére csámpás mosoly, bár van, aki csak ez utóbbiról ismer fel. Nem a csámpáról, hanem a kedvességéről (irul-pirul, de így mondta...)
2. Azért kezdtem blogírásba, hogy beinduljon újra az agyműködésem, kiélhessem verbális megjelenési vágyaimat, kiváltsak két kis rendszertelenül vezetett füzetet a megörökíteni valókkal - tulajdonképpen magunknak.
3. Imádom, hogy fiú-lány. Szépek, okosak, egészségesek, csodásak, tanulnak és tanítanak.
4. Ha a felnőtté válás a felelősségvállalás, függetlenség, szabadság és önállóság megfelelő keveréke, akkor én most váltam azzá, hogy vezetek.
5. Tele vagyok komplexusokkal, melyek ledolgozásán kőkeményen dolgoznom kellene.
6. Döbbenten tapasztalom, hogy a környezetem sokkal jobban bízik bennem, mint én magamban. És lám-lám, néha igazuk van.
7. Utálok konfrontálódni, mégis sikerült az elmúlt egy évben minden területen értelmetlen csatákba keverednem.
8. Általában végpont vagyok, de lehet, van az a súly, amit nem akarok már elbírni.
9. Nem tudom, a nádszálnak jobb, vagy a fenyőnek?
10. Bármi lehet, csak ne langyos...!
11. Így, közel a negyvenhez (ahogy elsődleges önbizalom erősítő forrásom jellemzett), gyakrabban kellene kozmetikushoz járnom...

De továbbra sem biztos, hogy méltó vagyok a díjakra, mert a továbbítással még mindig gondjaim vannak.
Négy blogot olvasok napi többszöri :) rendszerességgel, ebből kettőt Júlia díjazott, a harmadik ő maga, a negyedik pedig a kettőből egyiknek a másik blogja. :) Úgyhogy bocsi, ez most itt újra elakadt.

Rendszerszemléletem tökéletes bukása

Az elmúlt egy hónapban nagycsaládunk négy különböző tagja tartózkodott felváltva nálunk, hogy a betegeskedő gyerkőcök mielőbb gyógyulhassanak, s megfelelhessünk a munkahelyi elvárásoknak. Mivel széthullásomnak számos jelét tapasztalták, besegítettek a házimunkában is. Túllendülve a "hogyancsináljam?" gyakorlatilag "ahogyakarod,csaknekérdezd" fázison, a legtöbb segítséget a konyhában kaptam, mosogatás-elpakolás kategóriában. Tényleg nem nagyon zavar, ha ezekután nem ott találok dolgokat, ahova én tenni szoktam, távozásuk után nagyjából egy héttel úgyis helyreáll a rend. Így ezúton is hálás vagyok a segítségükért...! :) De az azért elgondolkodtató számomra, hogy késeink tárolásában kialakult rendszerem SENKINEK nem sikerült eltalálnia, így reggelente magamban morcogva kellett többször nekilendülnöm a késválasztásnak.
Komolyan, olyan bonyolult volna? Adott négy kés. És négy lyuk. Most kicsit kilépek blogom önmagamnak való írásából és szeretném, ha minden tét és ajándék nélkül segítenétek párosítani. Ígérem, felülbírálom rendszerem és a leggyakoribb párosítást fogom megvalósítani. (Már, ha tényleg kézre esik... :) )

A kések...

 ... és a lyukak.

"Anya, te hol fogsz ülni?"

- kérdezte Vanducita némileg bizonytalanul, amikor látta, hogy az autónk felé tartok, és sem Apa, sem Cicapapa nincs a közelben.
Hát, bizony kislányom, miután tizenöt perc alatt kiálltam a garázsból, bátor kisegér lettem, és én vezetek. A hipermarketig. Igen, he-he-he, mi voltunk azok a leghátsó parkolórészen, magányosan álldogálva. Szerencsére nem esett, így megvolt az egészségügyi sétánk is. :)
Ezúton üdvözlöm mindazon közlekedésszervezőket, akik a forgalmas főútra kihajtandó biztonság növelése érdekében a lejtő közepére festették fel a STOP-táblához köthető vonalat. És hálás köszönet a mögöttem megálló kisteherautóban ülő uraknak a türelmükért és jóindulatukért. A harmadik lefulladásom után intettem nekik, hogy jobban járnak, ha..., de visszaintettek, hogy megvárnak. Az ötödik után azért már megelőztek, de nem állták meg, hogy mellém érve be ne szóljanak: "Nyugi, gyakorold és menni fog!" Sokkal rosszabbra számítottam, így nagyon hálásan mosolyogtam rájuk. Viszont egy darabig még kénytelen leszek megkerülni a várost. :)

Kislabdadobás

"Néhézd, lahhabdahha..." - cincogja vigyorogva, és már dobja is. A kislabdát. Szalvétából. Reggeli közben.
Robbanás helyett: oké, de legalább a poharamba...!
Hárompontos lett...

Egy gyerek - két gyerek

Állítom, nekem az első perctől könnyebb volt két gyerekkel, mint eggyel.
Mert veszettül stresszes voltam, kettőnél azonban már másra is kellett koncentrálni... :) Mégis, nagyon vártam azokat a napokat, amikor csak eggyel maradtam. Hogy majd milyen jó lesz, egy kicsit csak vele.
Vandus 4 hónapos volt, amikor Bálint először ment el egy egész napra a mamáékhoz. Gondoltam: picikém eszik-alszik, mennyi időm lesz mindenre...! De: az egész napot végignyekeregte!!! Este 7-kor hallgatott el, mikor B. hazaért.
Most egy hétre ment az úrfi. Első nyaralása egyedül. Kíváncsi vagyok, hogy' bírja majd.... :) Jön-e telefon, hogy nyomás, vagy hogy már a vonaton ülnek... :) De nem, jól fogja magát érezni... :)
Az itthonmaradottnak sokkal nehezebb. Igyekszem neki is izgalmassá tenni a napokat, de nagyon hiányzik neki B. A hipermarketben bele sem ült a vezetőfülkébe, csak a kosárba: "Meghagyom Bájintnak a helyet..."-mondta. Pici cicalány...
Tele izgalmakkal és várakozással, élete leghosszabb kétésfél órája után: már hatkor indult volna, de Apa csak fél kilencre mosta meg a fogát és öltözött fel... :)

Papírsárkány - házilag

Sokkal-sokkal professzionálisabbakat lehet találni a neten, még házi készítésben is. De teljesen saját ötlettel valósította meg, így egyáltalán nem szóltam bele. Majd legközelebb... :)
Inkább csak a komment miatt rögzítem:
"Anya, nem is tudtam, hogy ilyen könnyű házisárkányt készíteni...!"
(Hát, kicsim, azt még ennél is könnyebb... :)  )

Kapcsolni tudni kell...

B: Anya, fáj az ujjam. Itt, látod? Sebes.
A: Tényleg. Figyelj, mintha szálka is volna benne. Mutasd...!
B: Neeeem!
A: Na, hadd nézzem meg.
B: De neeeeem!
A: Nem szeretném, ha bedagadna. Begyullad és nagyon fáj.
V: És nem lesz házunk.
Ismét teljesen tökéletesen értetlenül sikerült ránéznem. De csak nézett vissza gyönyörű hatalmas bogárszemeivel és egy rövid bólintással megerősítette:
V: Sem udvarunk.

Négyéves bölcsesség

Utolsó nap. Az oviban. Elméletileg. Mert nekünk az már rég megvolt. Miután 2 hete beteg. Kedden már jól volt. Szerdán ovi! Estére 38,5. Majdnem mindegy. Azért ma bementünk a bent maradt dolgokért, mert három hét szünet lesz. Hogy' örültek neki a kispajtásai! Öröm volt nézni.
"B. nagyon örültek neked!"
"Igen, régen láttak."
"Biztos szeretnek veled játszani, ha ennyire örültek!"
Csend. Majd némileg elkeseredetten:
"De sokszor nem! Csak már régen találkoztunk!"

Ébredés nagy melegben

Szabó Lőrincre:

"Nyár. Kert. Csönd. Dél.

Ég. Föld. Fák. Szél.

Méh döng. Gyík vár.

Pók ring. Légy száll.

Jó itt. Nincs más

csak a kis ház.

Kint csönd és fény.

Bent te meg én."

Szalonnasütés,

amit tudom, hogy csakazértis élvezni fogok. Majd. Minimum 5 év múlva...?
Ha majd Pandita nem a nyársakon keresztül indul kenyérért, vagy a parázson át paradicsomért?
Ha nem kell közben folyamatosan öltöztetni, pisiltetni-pelenkázni?
Vagy meggyőzni, hogy a szalonnasütésben az is a jó, hogy nem nyersen kell megenni a szalonnát?
S talán-talán egyszer nem az én szalonnám készül el utoljára...
Ja, de. Mert én tényleg csak parázson sütve szeretem... :)

Dolgozós ruha

Otthonról hozott dolog, de ha hazaérek: átöltözök. Részben kímélendő a "szépruha", részben kényelmesebb az otthoni. Gyerkőcök mellett végképp. Nem emlékszem, hogy így mondtam volna, de Sanditánál kialakult a "dolgozós ruha" fogalma. Neki is van, abban jár bölcsibe... :)
Tegnap azonban nem öltöztem át azonnal, tettem-vettem, majd hirtelen rohantam el átöltözni. Vandus jött utánam a gardróbba. Póló le, nadrág le, keresem az újat, miközben szemfüles Pandita:
"Anya, a dolgozós bugyidat nem cseréled le...?"

Játék Anyának

Nekem is van egy álomotthonom. Nagyjából kimerülne annyiban, hogy a tv nem a nappaliban áll a főhelyen, s nem is a hálószobában. Még gy.e. eltűnődtem azon, mi lenne, ha gyerkőceinket abszolút tv mentesen nevelnénk, mivel azonban Apa azzal kel és fekszik, ezért még csak fel sem hoztam a témát...
Szóval megy reggelente (délben) (délután) (este) a harc: Minimax v. Discovery. És gyűjtük a jobbnál-jobb gagyikat. B. nekem is kinézett valamit: hosszú, ragadós, csíkos és sima. És bizonyára nagyon kell...! Próbáltam visszaemlékezni a fél szemmel látott reklámokra, de fogalmam sem volt, mire gondolt.
Egyszer aztán őrült visítás rázta meg a házat: "Anya, gyere gyorsan....!" - kiáltotta. Megállt bennem az ütő, majd mikor újraindult, rohantam. "Ez az, látod, erre gondoltam, ez kell neked...!"
Édes drágám. Veet-et reklámoztak.

Zokni-stoppolásból játék

Tudom, hogy nem kell félni a gyerkőcök mellett/előtt végzett házimunkától, hiszen rengeteget tanulnak belőle. Mégis van jópár olyan dolog, amit még szinte soha nem csináltam előttük/mellettük, pl. csempetisztítást, sütőtakarítást, nagyobb vasalást... És talán ma látott először B. tűt a kezemben. Kénytelen voltam hirtelen zoknit stoppolni, mert a mosómanók megint csak fél pár zoknikat mostak (egyszerűen nem értem....!!!), a párosak pedig már kopottak/lyukasak voltak a fiókban. Viszont ezentúl B. már magának stoppol, annyira megtetszett neki! :) Gyorsan játékot is kellett csinálni, s persze ilyenkor a direkt erre a célra vásárolt goblein-tűk sehol sincsenek, hát aggódhattam a szurkálások miatt, de legalább nem lesznek illúzióik a tűket illetően.
Bálint holdacskát varrt, kb 10 öltésig jutott, nagyon büszke volt (én is ám...!), "majd mutassuk meg M. néninek!" - mondta.

 "Ész én isz"-hercegnő: szilvácskát varrt, nagyon koncentrálva. A második képen nem tudok betelni a csöpp kezével...

Beszédes rajzok

Bálinttól:

Anya és Bálint.

"B., de Anya nem mosolyog...!" 

Ő, csüggedten: "Mert nem tudok mosolygós szájat rajzolni...!" :)

(2012. április 18-án készült.)

Vandustól:

Anya és Apa.

Namármost, ezt a rajzot igen sokat tudnám elemezgetni, 

de álljon itt csak annyi, hogy igen jó szeme van... :)

 (2012. július 18-án készült.)

Gy.e.

úgyis mint gyerekek előtt. Időszámításilag.
Gy.e. rengeteget kirándultunk, utaztunk, bicikliztünk, sokkal-sokkal mozgalmasabb életet éltünk. Folytathattuk volna, a mai trendek szerint, de nemhogy a Himalájára nem indultunk el a két hetes gyerkőccel,  hanem számomra a sarki boltba való lejutás is tele volt félelmekkel és aggodalmakkal, ha szemerkélt az eső. Csöppet bezártam magam ebbe a világba, de hiszem, hogy ennek volt itt az ideje. Gy. e. időkhöz képest számtalan belső csodával is szembesültem, türelem, lemondás és odaadás édes keverékében. S kaptam cserébe kitartást, erőt és csodáló szempárok körében olyan hitet, hogy sokkal több mindent meg tudok/akarok csinálni, mint gy.e.
Gy.e. nem tudtam palacsintát sem sütni. Mindig volt valami nyűg. Gy.u. már az első tökéletes lett, és lassabban sült, mint fogyott. Sőt. Csodáló szempárok körében feldobva meg is tudom fordítani! He-he...! :) Mondjuk a csodáló szempárok időnként ellendrukkerek: inkább látnák a palacsintát a lámpáról csüngőnek. Lehet, egyszer jófej leszek, és cserébe mindenért, feldobom nekik...:)

Sanditának ajánlom

az utolsó Márai-gondolatokat az öltözködésről:
"Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni."
:) :) :)

Találós kérdés

Vajon minek örülnek ennyire...? :)

Az okosságról és a bölcsességről

"Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha: mert okosak voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni." (Márai Sándor)

Bizalom

Ajándékba kaptam.
Rám bízta az egyik legféltettebb kincsét: az életét.
Igazi hős volt, nagyon köszönöm Neki.
Hiszen először vezettem oktató nélkül, a saját autónkat, és beült mellém.
Nem csak poros földúton mentünk, hanem egy igazi autókázós kiliti körre.
Köszi Apa! :) :) :)

A rendkívüliről

így ír Márai:
"Mielőtt véleményt alkotsz a rendkívüliről, dobd a mindennapos használat malmába és őröld ott egy ideig. Rendkívül szép nővel találkoztál, kinek szépsége elvakít és meghökkent? Figyeld csak egy ideig ezt a rendkívüli szépséget a mindennapok fénytörésében, s egyszerre megtudod, hogy minden szépség reménytelen és szomorú, nem érdemes különösebben törődni vele. Elkápráztat egy ember rendkívüli szelleme? Vizsgáld meg azt, amit mondott, a hétköznapok gyakorlatában, s egyszerre megérted, hogy a bölcsesség nem rendkívüli és felfoghatatlan, hanem nagyon egyszerű és természetes valami. Rendkívüli hatalmú emberrel találkoztál? Gondold csak meg, milyen törékeny ennek az embernek a hatalma, hétfőn és kedden - végezhet vele egy bérgyilkos, egy politikai irányzat, de még egy parányi fertőző mikróba is! Rendkívüli emberi jósággal találkoztál? Akkor ámulj, és maradj áhítatos. De ez nem esik meg gyakran veled."

Labda - kicsit másképp

A bölcsiben ma labdajátékokat játszottak. Igazi, kisbetűs labdával, nem Labdával... :)
És nagyon büszke voltam, mert Sandita volt az egyetlen, aki el tudta kapni a labdát, és ezt nagyon lelkesen újságolta a bölcsis néni, tehát biztos nagy dolog... :) Nagyon örültem neki. Félreértések elkerülése végett: tudom ám, hogy el tudja kapni a labdát...
Nem akarom nagyon eltúlozni a jövőképünket, de ez valószínűleg azt fogja jelenteni, hogy nem sok gondja lesz a szépírással... :)

Amit anno döbbenten olvastam...

... mert csak éreztem, de persze így megfogalmazni nem tudtam... Márai az áramtolvajokról:
"Ismerek embereket, kiknek műveltségét csodálom, észjárásuk meglep, s a velük való együttlét mégis rejtélyesen kimerít. S ismerek másféle embereket, kik talán nem különösebben okosak vagy műveltek, nem mondanak soha semmi meglepőt vagy eredetit, s találkozás után mégis úgy válok el tőlük, mint aki kapott valamit.
Úgy látszik, egy ember nemcsak a műveltsége, szelleme, hanem egyfajta áram is, mely változó erővel s bőséggel sugárzik az egyéniségéből. Vannak áramszegény emberek, akik mindegyre elvonják környezetükből az erőket. Olyanok ezek, mint az áramtolvajok, akik egy dróthuzal segítségével a szomszéd lakás vezetékéből lopják át a maguk szobájába vagy üzemük számára az áramot, melytől lakásuk fényesebb,  üzemük iparképesebb lesz. Az ilyen emberek kifárasztanak. Mindvégig ők beszéltek, s végül te, a hallgató társ, szegényen és kimerülten válsz el tőlük. Ezeket kerülni kell."
Újra és újra elolvasva: önvizsgálatot kell tartanom ezügyben is...

Kétoldali oviundor

- ez a saját diagnózisom a kezdődő tüsszős mandulagyulladással szemben.
Mert egy hét betegség után két nap ovi, majd másfél hét itthonlét után négy nap ovi, s most megint itthon lesz másfél hétig elsőszülöttünk.
Szeptember 1. és május 31. között kb. ötször volt jelenet az ovi ellen. Novemberben kétszer egymás után Apával együtt vittük be, no, soha többet, mert nagyon sírt, hogy ott kell maradnia. Jobban érezte, bántotta a családtól való "elszakadás". Aztán januárban mondta egyszer, hogy nem akar menni oviba, de csak úgy... Aztán április-májusban kétszer, mert "nincs ott csend"... Szóval ügyes kis ovis lett, és inkább mondanám, hogy szeretett oviba járni.
Ez a nyári időszak viszont határozottan megviseli. Összevonták a csoportokat, hiányoznak neki a kis barátai, a foglalkozások, a termük, a régi légkör. Az én harcos nagyfiam csak gubbaszt délutánonként, állítólag még sírdogál is napközben, s mikor megyek érte, már les a dombtetőn, szalad a kerítéshez, őrült várakozás és megfoghatatlan öröm van a szemében, és én olyan picinek látom, és ugyanolyan kerek arccal néz rám, mint egy hetesen. Visszavágyik a Lepke-csoportba, nagyon. Olyannyira, hogy bele is betegszik. Tényleg szó szerint.
Nagyon remélem, hogy szeptembertől visszaáll a régi rend, és újra élvezni fogja az ovit....

Ha válaszra lelek...

Van egy könyv, melyben általában meglelem a válaszokat. Most egyszerre több mindenre is. Ezért leírom. Márcsak azért is, mert úgy tűnik, számomra ezek olyannyira örök érvényűek, hogy pont azok a gondolatok ragadtak meg most is, amiket tizenx éve is már töltőtollal húztam alá. A mai ütős a parancsoló feladatokról szól:
"Egy napon megszólal egy hang. Éppen foglalkozol valamivel, vagy foglalkoztat valami: feladatkör, melyről azt hiszed, hogy elsőrendűen fontos és csak reád tartozik, csak a te dolgod. Már fölkészültél e feladatra, buzgón végzed a munkád. S egyszerre megszólal egy hang és ezt mondja: "Más a dolgod." S megvillan egy feladat lehetősége, melyre soha nem gondoltál ezelőtt. S tudod, ez a feladat nem lesz egészen veszélytelen számodra. Eltérít munkád addigi irányától, rendkívüli erőfeszítéseket követel majd, félreértések, viták, veszélyek sorozatát idézi fel. S mégis, mindent most hagynod kell. Gyakorlati érdekeidet súlyosan veszélyezteti az új feladat. S mégis, mindent félre kell tenned, vállalnod kell ezt a veszélyt, ezt az erőfeszítést, ezt az áldozatot, az új munkakört, ezt a sugallatot és érthetetlen új feladatot. A hang parancsszavát nem lehet félreérteni.
Aki ilyenkor jól hall és engedelmeskedik, talán elbukik a feladat által felidézett világi veszélyek között, de megmenti a lelkét. Aki süket, kényelmes, vagy gyáva, kényelmesen sétál odább az életben, de lelke sebzett, kielégületlen és nyugtalan marad. Válassz, barátom." (Márai Sándor)

"Anya, mosolyogj már...!"

- kérlel B. könnyes szemmel, ha többedszeri felszólításra sem hajlandó valamit megtenni, és már kezdek naggggyon morcos lenni....
Úgyhogy kitaláltam neki egy játékot: "... és Anya mosolyog" címmel.
A játék menete pofonegyszerű, nagyjából így hangzik és játszódik:
"- Bálint, gyere ki a kádból...!"
"- Igen, Anya." - és már mászik is ki.
Összenézünk:
"- ... és Anya mosolyog!" - és anya mosolyog.
Nem, nincs nálunk terror. :) És egyelőre bejön... :) :) :)

"Maradj itt" úrfi és "Menj innen" kisasszony

Lassan haladunk, s bár a múlt héten lelkesebben írtam volna, mert most van egy kis visszaesés, de azért még most is érvényes a dolog, és egyre inkább: hamarosan nem kell már a 110-es kukánkba 150 l-t gyömöszölni, csakazértis elhagyjuk a pelust! Kisasszony ezirányú ténykedése ma 20 perces örömteli játékot idézett elő, percenként leugrott és megcsodálta egy-egy bogyóját, végigjátszottuk ami a higiéniai előírások szerint ilyenkor kötelező, majd újabb trónfoglalással kezdett előlről mindent. Az úrfi persze nem értett semmit, mindenáron kardozni akart, s nem nagyon érdekelte, miért kell ekkora jelentőséget tulajdonítani a mellékhelyiségnek.
És ismét egy hihetetlen különbség kettejük között:
Míg az úrfi eme alapvetően magányos tevékenység közepette lesz a legkommunikatívabb, és végig kell várni vele a termelés végét, addig a kisasszony hangos és felháborodott "menjinnen"-nel bocsát utamra, csak aggódhatok, hogy bele ne pottyanjon a fészkelődés közben. Sőt, mikor ma a bilin próbálkozott, egyszercsak felpattant, és egy elégedetlenkedő "hagyjatokmár" közepette arrébb vonult. Pedig rá se néztünk. Komolyan.

Hajnali forgolódás

Sokk minden van most. Érzelmi, szellemi. Nyílnak a kapuk, de nem tudom, mennyit tudok még befogadni. Hajnalban jönnek a versek, látszólag értelmetlenül. Csokonai, József A., Szabó L. Márai érzetet ki ne hagyjam. Talán leírom, de nem akarok szöveggyűjteményt. Pedig nem lehet értelmetlen, ugyanúgy, mint a függetlenül egyszerre vásárolt felvágott minősége és mennyisége vagy a jelentős távolságban ugyanabban az időszakban álmatlanul töltött éjszaka. Határok feszegetése, árnyékok átlépése, lécek megugrása, mi lehet még...? Befogadás, feltöltődés, erőmerítés, és a forrás...? Érzem, hogy melyik pont volt stabil, de érdemes addig menni...? Az erő még messzebb van, de elfogadva a tényt, tényleg könnyebb volna?
Szóval nem tudok most írni.

Újabb július

Minden évben eljön ez az időszak, elmúlik végre február 25., az első negyedév, a követő 20, a május 31., és elhatározom, hogy rendet teszek. Elsősorban a galérián. Megfogadom, hogy többet olvasok, varrogatok, vagy az első perctől az utolsó kockáig végignézek egy filmet. És akkor jön a féltíz... és elalszok. Két hete nem haladok semmivel, mert folyton alhatnékom van. Persze van mit bepótolni, de miért mindig június-júliusban tör rám...?
Azért Katyusámnak alvásidőben összedobtam egy szoknyát...:
Szegény Bözsemama biztos forgolódott... :) "Bő lett. Bevesszük. Saccperkábé két centi... vagy legyen inkább négy?" Nanáhogy háromszor kellett végigfutnom rajta... :)

Ismét megkaptam...

"Anya, te miért nem vagy olyan kedves, mint a mama...?!"
Sokmindent gondoltam hirtelen mondani, aztán csak megsimogattam az arcát.
Szeretnék nagymama és csak kedves lenni... :)

"Nincs egy rongyom, amit felvegyek...!"

Rettegek a reggelektől. Persze, ha tudom, hogy max. 20 fok lesz, és tiszta a lilapöttyös póló és a micimackós nadrág, akkor nincs gond. De most...! Csak erős idegzetűeknek...:

Pedig igazán nem értem, mi a baj. Hiszen mindig talál magának megfelelő ruhát.

Szentestére:

"Dolgozós ruha" a bölcsibe, teljesen egyedül választva és öltözve (kár, hogy 30 fok volt...):

És ... ugye, milyen gyönyörű... :)

Persze ez is illik az alkalomhoz...

Önálló egyéniség? Megcsappant az ősbizalom? Kommunikációs hiba? Vagy jajj nekünk?

Régi nyár

"Esik eső, fújdogál a szél.
Fázik a szegény traktoros legény.
Egész éjjel a lányok után jár a betyár,
Nappal a traktor mellett állva szundikál."
- tanítgatta. Üldögélt a kis széken, mi körülötte.
Hej, de morcos volt a mama! Mi pedig annál nagyobb kedvvel daloltunk vele...

A kihagyhatatlan barackos süti

Idén pont egy sütinyi meg egy kis majszolnivalónyi lett a baracktermés. Ilyen még nem volt: a fán még nem volt jó, mikor leesett már nem volt jó a barack. Persze minden nézőpont kérdése, de most nem vacakoltunk a pálinkával.
"Ez torta...?"-kérdezte bizalmatlanul Sandita, majd mikor megerősítettem erős gyanúját, majszolni kezdte.
Amikor a ropogóskakaós-szaftosbarackos-puhavaníliás ízek összekeverednek, na, az mennyei...!