Arany-fürdő

"Nézd, milyen aranyosak a házak" - kiáltotta Bálint, ahogy a szombati napsütés megcsillant a háztetőkön és bearanyozta az utcában a házakat. Olyan kedves, ahogyan észrevesz jelenségeket!

Függőség-tudat - Tudatos függőség

Tegnap furcsa izgatottságot éreztem egész nap. Mintha egy ismerősömért kellett volna izgulnom. Töprengtem, miért, aztán leesett. Kicsit kórosnak éreztem, és jót mosolyogtam.
Én néztem. És örülök a végeredménynek.
Úgy éreztem szeptemberben, hogy lesz, ami lesz, naponta egy órát lopok magamnak a napból, este kilenctől elvileg már úgyis alszanak. Tudtam, ha elkezdem, akkor úgysem fogom tudni abbahagyni. De most nem is akartam. Valahogy más volt ez a társaság, mint általában lenni szoktak. Sokkal több beszélgetés, játék, érzelem és értelem volt benne, mint az előzőkben. Nem érdekel az sem, mennyire volt valós vagy rendezett. Sokszor elgondolkodtatott, ismerős vagy ismeretlen érzéseket keltett, szembesített vagy elrettentett. De kikapcsolt és szórakoztatott nagyon.
Vége.
Többet nem szeretnék vv-t nézni.

Mi az: hosszú és fiús?

Apa konferencián volt, konferencia-ruhában.
V: - Apa, mi ez? - kérdezte megtapizva az egyik ruhadarabot.
A: - Nyakkendő.
V: - Milllyeeeen fijjúúússs! Millyeeen hossssszúúúú!

Aztán nemsokkal később táncra perdült.
B: Szerintem Vanda olyan sokat táncol, hogy biztos hercegnő lesz...!

Szomszéd bácsi

Bálint első szótagokkal beszélt kicsit több, mint kétéves koráig. Mondott ő mindent, csak győztük megérteni. Gyöngyszemek:
- Bo-szü-ki-so-szé-na!
(Boldog születésnapot kívánok, legyen még sok ilyen szép napod! Nem is olyan könnyű végigmondani első szótagokkal...!)

Amamáéknál a szomszéd bácsinak kellett átkiabálni:
- Kiabáld, hogy Jenő!
- Je!
- Kiabáld, hogy jeles növekedés!
- Je-nő!
:)

Állathangok

Vandus nagyon korán és szépen elkezdte utánozni az állathangokat. Villámgyorsan tudott váltani is közöttük, egyik pillanatról a másikra kutyából farkas, oroszlán, kisegér, cica lett. De volt néhány különleges gyöngyszem:
- Vanda, mit mond a liba?
Hosszas gondolkodás után:
- Lib-lib.

- Vanda, mit mond a póni?
- Póni-póni.
- És mit mond a ló?
- Nyihaha.
- És mit mond a póniló?
- Póninyihaha.

Lebuktam...

Van egy függőségem. És közben pattogatott kukoricázok. Persze mindez azután, hogy legyőztem a gyerkőket és végre alszanak. Azt gondoltam alszanak, így elindultam pattogtatni. Mire visszaértem a telitállal a nappaliba, hallottam, hogy Panduska mégsem alszik, határozottan követelt. Bementem, ivott, takarózott... Alig vártam, hogy odaülhessek a tál mellé. Leültem, és elkezdtem majszolni. De megint megszomjazott a kisasszony. Nagyot nyeltem, és bementem. A kis zsivány...
V: Vajamit éjzek az ojjommal. Vajami szagot éjzek az ojjommal.
A: Igen, kicsim? Én nem érzem... - (csak szeretném, de nem szagolni, hanem enni...)
V: Ez... kukojica! Pattogatott kukojica!
Lebuktam, csúnyán...

Miért nem Vendel...?

Azon a tényen, hogy bogárkának neveznek rendszertanilag egyáltalán nem odatartozó állatkákat, könnyen átlendül egy hároméves. Mert a rovarka kicsit vicces lenne, hogy még a pók is beleférjen: ízeltlábucskák, szintén, de a főszereplő csiga még így is kimaradna... Az sem túl nagy gond, hogy egy pár láb általában hiányzik, kár lenne az így kedves figurákat még egy pár végtaggal elrondítani. Viszont ezen egy éve nem tudunk túllépni, és minden olvasásnál szóba kerül:
A léggömbös történetben, miután mindenki beszállt a kosárba Baltazár elvágta a kötelet. Bálint:
- Miért Baltazár vágta el? - nézek rá értetlenül, még jobban kiakad.
- Miért nem Vendel vágta el, a szarvasbogár? A csápjával!
Elsőre a döbbenettől nem tudtam mit mondani. Sokadszorra pedig tényleg. Miért nem Vendel...?

Elmélet a gyakorlatban...

Mindketten agyonképzettek vagyunk, számos diplomával, két PhD-val, egyéb kék könyvekkel. Ha megszorulnánk, és a munkaerőpiacon kellene a kereső oldalt erősítenünk, lenne mit letagadnunk, hogy túlképzettként ne küldjenek el... És aztán a gyerkők születése óta van az a sokminden, amit könyvből, netről, újságokból olvasgatunk fejlődéssel, neveléssel, egészséggel, betegséggel kapcsolatban. Szerencsére nagyrészük elmélet maradt, mert nagykönyv szerint fejlődik és működik mindkét gyerek. De egy dolgot nem szabad elfelejteni: ha összehasonlítjuk egy felnőtt és egy gyerek testalkatát, akkor a mikorú gyerekeinknek a feje arányaiban lényegesen nagyobb, mint a teste többi része. Ez nekünk eddig elmélet volt, mert a fejnehézség korszakát szerencsésen túléltük. De most jó lett volna egy kicsit gyakorlatiasabb szemlélet... Tanulságul...:

Van egy kedvenc éttermünk Győrben, ahol a magyaros ételeket kedvelő gyomor üres marad, viszont annál több keleti ízt lehet kóstolni. Nem elsősorban az ételekért kedveljük (én gyakorlatilag most először ettem finomat, Apára bízva az étel összeállítását), hanem azért a 6-8 négyzetméteres területért, ahol játszósarkot alakítottak ki... Néhány nyugodt falat biztosított, ha még látnak is minket onnan a gyerekek. Most nem sikerült közvetlenül mellette leülni, de azért így is szépen elvoltak, és megebédelhettünk. Csak a fizetésnél keletkezett probléma, mert kártyát nem fogadtak el, így össze kellett keresgélnünk az utolsó százasokat és a borravalót a táska aljáról. Ekkora viszont már elfogyott a gyerekek türelme, és V. egyre kétségbeesettebb kiabálására kellett odaérnem. Kétségbeesése nem volt oktalan: egy masszív fakerítés egyik oldalán volt a teste, a másikon a feje. Két masszív, kb. 20 cm átmérőjú faragott faléc között. Pillanatra visszaszálltam az időben, hugom feje pont így szorult be a buckai kerítés lécei közé. Csak röhögni tudtam, ennyire nem hasonlíthatnak. Aztán röhögtem kétségbeesésemben, kínomban, mert akárhogy tapogattam a lécek között a lehetőséget, nem éreztem, hol fért át a feje, mindenhol szorult és szűk volt a rés. Már két kínai próbálta ELHÚZNI a falécet, ez kb. annyira ment, mint V. feje vissza. Reménytelen volt. És még mindig nem értettem, hol és hogyan dugta be a fejét? Szegénykém addigra már levegővétel nélkül sírt, kékült a szája, próbáltuk megnyugtatni. Fejemben már egy asztalos járt, aki kifűrészeli onnan azt a lecet. Mondtam már, hogy ezeknek a csöppöknek a fejük a legnagyobb? Végre megkönyörült rajtunk egy 10 év körüli kislány, odalépett és elmondta, hogy nem a fejét dugta, hanem a TESTÉT. A feje viszont már nem fért át. Váll elfordít, test átdug, V. kiszabadít. Szegénykém, annyira sokkban volt, hogy egy pillanatra még engem is ellökött magától: hát ennyit nem tudunk mi agyonképzett szülők, hogy ahol a teste átfér, ott a feje nem biztos?

Már többször megfordult a fejemben, ha újrakezdeném, akkor csak a gyerekneveléssel, -ellátással és -gyógyítással kapcsolatos dolgot tanulnék...

Az elalvástól rettegtem, egész este rémképeim voltak, hogyan szabadítottuk volna ki a kisasszonyt, ha nincs ott az a kislány...

Cini-cini muzsika Vaskakas-módra

A Fehérlóban már többször voltunk Vaskakas-előadáson, és régóta vágytam rá, hogy igazi bábszínházi hangulatban, Győrben nézzünk meg a gyerkőkkel egy előadást. Múlt héten a vizsgám a színházzal szemben volt, így gyorsan vettem négy jegyet szombatra...! :)

Készítgettük a gyerekeket, milyen klassz lesz, milyen szép lesz a színház, nem túl hosszú előadás, sok ismerős mondókával, stb.stb.stb... A következménye az lett, hogy mikor a színház melletti, rég fel nem újított utca egyik vaskapus háza előtt megálltunk, türelméről ismert B. felkiáltott:

"Eeez? Ez a rozsdás vacak a színház?" Röhögés közben nagy nehezen megnyugtattuk, hogy csak száz métert kell sétálnia, és odaérünk az emlegetett csodás helyre. És valóban az volt: nagyon kedves színház fogadott minket. Az előadás előtt egy játszószobában várakozhattunk, ahol hatalmas plüssök, építők és párnák között 6 hónapostól 4 éves korosztályig játszadoztak a gyerekek. Az előadás kezdete előtt pár perccel bemehettünk a viszonylag kicsi, de éppen ezért barátságos előadóterembe, itt több volt a földönülős hely, mint a székes-pados. :) Bálint rögtön leült az első sor első székére, így adott lett a mi helyünk is. És akkor elkezdődött az előadás: B. már az első függönymozgásra elkezdett hangosan kacagni, innentől szinte csak neki játszottak, és mindenki őt leste, milyen nagyokat kacag. Olyan jó volt látni...! Meg hallgatni...! És Vandus? Nagyjából egyidőben B. kacagásával a nyakamba ugrott, átölelte, én levegőért kapkodtam, kicsit lazítottam és így töltöttük a következő kb 25 percet. Mikor a színészek kicsit messzebb mentek, akkor kicsit megnyugodott, és előrefordulva az ölembe ült, aztán újrakezdődött minden... B. dramaturgiai érzéke most nem működött olyan jól, egy vizet és úszó halacskákat szimbolizáló jelenetnél megkérdezte fennhangon, felháborodva: Mikor varázsolnak már elő egy fürdőkádat? :) - erről most le kellett mondanunk, de jól szórakoztunk. V. azért még emlegette, hogy a színészbácsi megijesztette...

Szakács akajok lenni!

- kiabálta, mikor próbáltam lebeszélni a palacsintasütésről. És mivel ennyire szívhez szólóan kiabálta, nekiálltunk palacsintát sütni. Különösen azért hallgattam rá, mert nem szokott ő olyan kijelentéseket tenni, hogy mi lesz. Még "díízeldíííízes" korában tervezgette, hogy törő-zúzó markolót fog vezetni, de azóta semmi. Most elhatározása olyannyira komoly, hogy alig bírtam visszafogni, legalább a sütés maradjon meg nekem.

Persze, ha egy férfi főz, akkor az ötször annyi mosogatnivalóval jár. Nem történt ez most sem másként, 4 serpenyőt próbált ki, mire előkerült a második igazi (az elsőt azért sikerült nekem megszereznem...), de már tapasztalatai szerint tudta, hogy ez jó lesz: nem vastag az alja, nem magas a pereme, hosszú a nyele és nem karcos az alja.

Míg sült a palacsinta, komolyan beszélgettünk. A ruhatáramról. Van-e nekem szakácsruhám? Mert neki kellene egy, sapkával együtt. Megvan a programom a következő éjszakákra! :)

Farsang, pirosban

Vanda első bölcsis farsangja. Komolyabb beöltözés nélkül. Viszont pirosban. Labda osztály, Guruló csoport, ergo: piros ruhára járt a fehér pötty. Mikor beléptem a terembe, rögtön szembetűnő volt V. véleménye a fehér pöttyökről... :) Nem cáfolta meg sejtésemet: egy darab sem volt rajta. Zsuzsanéni megsúgta, hogy inkább mindenkinek elosztogatta... De V. nem cáfolta meg további sejtéseimet sem: nem bírtam magamról lehámozni, így gyakorlatilag a dalokból, mondókákból, tornákból és táncokból maradt az, amit itthon bemutatott, és nézhettem mások kisdedjeit, mint produkálják magukat. Bezzeg elsők között ült az asztalhoz, felfalt két almányi gerezdet, és megivott 4 pohár teát. (Kire ütött ez a gyerek...?)* Próbáltam nem észrevenni R.néni felhangját, mikor megkérdezte V.-t, kér-e még teát. Érződött, hogy nem először teszi... :) A buli fél 11-ig tartott, és jött a neheze, nameg a vicc-kategória: maradjon-e ebédre és délutánra, vagy irány haza? És bár két napja készítgettem, hogy megyek majd vissza dolgozni, és milyen jó lesz, ha délután megyek érte, az első sikításával meggyőzött, hogy rántott csirkecombot fog enni micimackós tányérból, kelbimbófőzelék helyett.

* Mikor Katus hétvégén leült a vacsoraasztalhoz V. udvariasan közölte vele, hogy ő még eszik egy virslit. Csak a miheztartás végett. Meglátta a konkurenciát...!

Furcsaságok

Aggódom Bálintért, mert olyan furcsa...
Hétvégére köhögött, picit piros volt a füle, kapott gyógyszereket, cseppeket, doki szerint közösségbe mehet. Így ment.
Hétvégéje szuperebb nem is lehetett volna, ritkánlátott Katusánk agyonkényeztette, rengetegett játszottak.
És most Bálint olyan furcsa...
Az oviban is mondták, hogy alig evett, kedvetlen.
Kérdezgetjük, mi baja, fáj-e valamije, miért olyan kedvetlen. Kedveskedtünk neki, mert úgyis névnapos volt, és hát olyan furcsa...
Katust hiányolja, de mást nem sikerült belőle kihúzni.
Aggódom nagyon, mert tényleg furcsa.
Este fürdés közben sem volt a megszokott. Figyelgetjük, kérdezgetjük, és végre választ kapunk:
Azért mert állandóan kérdezgettek, és ti is olyan furcsák vagytok...!
Jaaaaaaaaaaaaaa!
Remélem nem lesz betegebb...

Bálint-nap

Boldog névnapot kisember!

"Ha házasodnak a verebek Bálintkor, készülődhetsz a tavaszra bármikor."

Birtoklás-tudat

Imádom, ahogy változik a gyerkők hozzáállása a birtokláshoz.

Nagyon büszkék voltunk Bálintra kb. 2-2,5 éves kora körül: ebédnél, ha láttuk, ürül a tányérja, megkérdeztük, kér-e még, azt válaszolta elkerekedő szemekkel: va-mé-be! (értsd: van még benne!). És csak akkor kért, amikor már az utolsó falat is elfogyott. Mára ez átalakult: mindent maga elé pakol, és csak nagy nehezen tudunk megszerezni tőle pár falatot. Persze a legbosszantóbb, hogy sokszor meg sem eszi, nekünk pedig marad a csatatér...

Vandustól is kérdezhetem a napokban, kér-e még? Elkerekedő szemekkel néz rám: nekem van még! Megeszi hát az egyetlen, utolsó kanálkányit és csak akkor kér. 2-2,5 év között van...

Alig várom, mikor kelnek birokra a vacsiért... :)

Összeállt a kép...

Bálintéknál ma volt az ovis farsangi buli. Üdítőztek, sütiztek (főleg muffint evett), a nagyok műsort adtak, énekeltek, táncoltak, autókáztak - sok minden izgalmas történt, mesélt este a lopott percekben... Készült előző este nagyon: a quiche-nak/nek szánt levelestésztából lenyúlt egy darabot, kiszaggatta formákkal. Már sütötte is volna, nagyon nehezen sikerült meggyőznöm, hogy rakjunk rá valamit (sajtot? nem! de úgy finomabb lenne! neem! na, légyszi! neeeem!), végülis lekvárt engedélyezett. Azért a nagyonmaradék tésztára szórtam sajtot, mert tudom, hogy szereti. Mikor kivettük rácsodálkozott: jé, ez sajtos rúd...!

És egy kis nosztalgia, csakazértisbeöltözős-mindkettőnyolchónapos:

Élethosszig tartó, vagyis nincs megállás...

Eredménycentrikus volnék? Az elmúlt négy év nem a látványos, és különösen nem az azonnali eredményekről szólt... :) Szükségét éreztem annak, hogy agyműködésem újbóli megindulását valahol felismerjék, papíralapon rögzítsék, kék-keményfedeles formában archiváljam és újabb szakmát elsajátítva, mától tb-ügyintézőnek vallhassam magam, immáron hivatalosan is. Senki nem mondhatja, hogy nem vagyok százas, ma négyszer is az lettem...

De fogadom, hogy legközelebb valami olyat fogok tanulni, ami nem változik évente... (és mázli, ha nem félévente...)

Sütni való tök kéksajttal

Tegnap igen hűvös konyhára értünk haza, és a begyújtás mellett éreztem, meg kell sütnöm végre a sütőtököt, hogy finom illata lengje be a konyhát, és így melengesse meg még jobban szívünket-lelkünket-pocakunkat. Aztán vacsoránál véletlenül összekeveredett a kéksajt íze a sütőtökével: Mennyei volt! Kevés csodásabb ízkombinációt éreztem eddig! A halvány mosoly a szám sarkában azonban nem csak ennek szólt: Eszembe jutott Bálinttal való várandósságom. Amikor a kilók az első 3-4 hónapban igen gyorsan kúsztak fel. Védőnéni szerint több zöldség, kevesebb szénhidrát, cukros étel-ital. Egyek salátát, uborkát, tököt. Mivel ez étrendem erős racionalizálását jelentette, az utóbbinál azért felcsillant a szemem: Tegnap megettem egy egész sült sütőtököt, egyedül! - mondtam tökéletességem teljes tudatában, fülig érő szájjal, már enyhén várandós aggyal (nagyon gyorsan amortizálódtam...). Védőnő rosszalóan nézett, nem egészen erre gondolt...

Só-ünnep

A gyerkőcök betegségeit sokkal könnyebb volt kezelni akkor, amikor még nem jártak közösségbe. Részben azért, mert nyugodtan tudtak lábadozni itthon. Cseppentettünk, szívtunk, fújtunk, beadtunk, pezsegtettünk, ittunk, amire éppen szükség volt. Másrészt: sóbarlangba jártunk, amitől határozottan gyorsabban múltak és gyógyultak a felsőlégúti nyavalyák. Munkahelyünk utcájának elején csodás hangulatú sóbarlang működött. Kb. 15 négyzetméteres szoba, sófallal, sósziklákkal, nagy babzsákokkal, hangulatos világítással, és padlója 30 cm-ig felszórva aprósóval! Igazi paradicsom volt a gyógyulgató gyerkőknek és még mi is nagyon élveztük túrni a sót. Működött teaház, ahol B. már maga rendelte a teát és kedélyes beszélgetésbe elegyedett a nénivel, melynek vége mindig cukorka-kunyerálás lett. Bizakodva vágtunk neki a közösségi életnek, ha megfáznak, irány a barlang és gyorsan gyógyulnak majd. Persze, ahogy az lenni szokott, mint minden jó kezdeményezés ebben a városban, ősz elején megszűnt a sóbarlang, legnagyobb szomorúságunkra és lassabb gyógyulásunkra.

Nemrég, környékbeli kószálásunk során azonban a majdnem szomszéd településen láttunk egy sószoba-hirdetést. Pandi egy hét után megint orrfolyós lett, így azonnal felkerestük a helyet, és nem kellett csalódnunk: bár a padló nem aprósós, a hangulat nagyon kellemes volt itt is. A 45 percben Bálint féle só-ünnepet tartottunk, szétpakolt székekkel, sómécsesekkel, képzeletbeli sütikkel és valós üdítőkkel. Az ár fele a korábbinak, és még szaunájuk is van, így szerintem Apára is számíthatunk majd, és nemcsak megfázáskor... :)

(Napfény Szalon, Hegyeshalom)

Rend a lelke...

Míg kollégák és ismerősök sokasága örömködött a tél enyheségén, nekem hiányzott az igazi hideg. Szeretem, ha úgy következnek a dolgok, ahogy az a nagykönyvben írva vagyon. A tavasz legyen langymeleg, illatos és esős, a nyár forró, napsütéses és vizes, az ősz tarka-színes, begyújtós illatú, füstös, a tél pedig arcpirítóan, kézmegfagyósan hideg. Már majdnem feladtam, de mégiscsak kijut nekünk az igazi télből. Egyelőre ami a hideget illeti. Mert annak ellenére, hogy az ország nagyrésze hó alatt van, nálunk 10 percig hullott valami csillámszerű alighónak nevezhető jelenség és csak vacogunk a szélben. De ahogy most kinézek az iroda tetőablakán... talán... talán... ismét hullik a csillám... Jó lenne a hóban gyereksikongatást hallgatni...!

Játékok - csak nekik

Szeretek nekik játékokat készíteni. Szeretem az örömöt az arcukon, ahogy belevetik magukat a játékba, táncolnak, ugrálnak, kacagnak, örömködnek és szeretgetik. És ez eltarthat 3 évig ... vagy 3 percig.

Bálintnak az első játékok között készítettem el Morzsit.

Gyakorlatilag azonnal a szívébe zárta, és azóta is elválaszthatatlan jóbarátok, szerintem még soha nem aludt nélküle (esetleg egy-két alkalmat, ha nagyon nem találtunk :) ).

Korának megfelelő volt: Zörgött a benne lévő zacskó miatt, és több sarkánál voltak rajta morzsolgatható szalagok, címkeként. Mert ugye a babáknak szánt ajándékok esetén a legnagyobb hiba: levágni a címkét. Hiszen az a legérdekesebb...! :) Persze mára már az idő megviselte, lekopott róla a "suttog a fenyves" díszítés, kiszakadt, leszakadt, aligzörög. De még mindig a minden. (A képen kicsit több, mint 2 éves B.)

Vandánál ilyen ragaszkodás nem alakult ki játékhoz , pedig neki is készült jónéhány...

Morzsi-szerű, híres képpel:

Kesztyűs játék fonalakkal:

Ez akkor volt az igazi, ha mozgattam benne az ujjaimat...

Morzsihoz fogható sikere nem lett egyiknek sem, ő a legkézenfekvőbb eszközt választotta ragaszkodása tárgyául az esedékes időszakban: anyát. - Igazi anyamatrica volt...! Aztán szerencsére talált magának új, és második-egyetlen szerelmet Cicapapa személyében... :)

Bár kisasszonyhoz méltón a tükörrel is ki volt/van békülve:

És most kezdődne elvileg - különösen Bálintnál - a társasjátékos időszak. Az úrfi azonban erőteljesen ellenáll, nem érdekli itthon ez az elfoglaltság, sokszor Vandust jobban rá lehet venni a játékra.

De ezzel a játékkal végre B. is képes volt elidőzni egy kicsit, aminek nagyon örültem.

Az alapötlet a "Kreatív ötlettár gyerekeknek" című könyvből származik (szerk: Imke Erdmann, Petra Hassler, Aréna 2000 Kiadó, Budapest, 2008, a plágiumbotrány elkerüléseként...). A képen látható módon tojástartó lefestve, rémegyszerű bábu elkészítve, és jött a nehézség, hogyan haladjunk előre. Mert az eredeti leírásban szereplő kocka szóba sem jöhet, B. egy mozdulattal eltünteti az ágy alatt. Aztán kitaláltam ezeket a kártyákat: megfelelő színű gyümölcsöket, zöldségeket és virágokat nyomtattam ki. Húzunk, és amit húztunk, az a szín megy előre. Így ugyan egymás malmára is hajthatjuk a vizet, de az annál viccesebb. És általában a sárga nyer... :)

Öltözködés

Sanditát - úgy érzem - sosem fogom megérteni...

Farsangra (nem) készülve

Bálint egészen eredeti jelmezt talált magának:

bábszínháznak öltözött. Sajnos farsangi bálon nem tudjuk kipróbálni, mert nem lesz beöltözős bulijuk (nem igazán értem, miért), csak a nagycsoportosoknak. Vanduséknál sem lesz jelmezes farsang, csak családi délután egyenszínű pólóban. Pedig úgy vártam, hogy lássam már őket jelmezekben...! Várhatok még egy évet... :)