Bálint bizony felkerült a decemberi történéseket bemutató ovis faliújságra. Méghozzá nevesítve, egy hasonló építmény társaságában. Persze több sem kellett nekünk. Büszkeségtől dagadó mellkasunk mellé párosult az aggodalmaskodó tekintet: Miért egyedül épít? Miért van külön a többiektől? Egy ilyen építmény elkészítése nem 1-2 perc, nem játszott vele senki? Hogy-hogy volt lehetősége ilyet építeni, és SENKI NEM ROMBOLTA LE? Kétségbeestünk, és megbeszéltük, hogy utánajárunk a dolognak.Másnap a délutános óvónéni (Annamária néni) azzal fogadott, hogy milyen nyugodt Bálint, milyen szépen beszél és milyen ügyesen feltalálja magát, még a délutáni "gyűjtőteremben" is. De itt is csak egyedül láttuk játszani. (Persze, hiszen a többieket már hazavitték, és ő volt az utolsó... (A szerk.))
Ígyhát letámadtuk a dadust is. "Szokott Bálint játszani a gyerekekkel?" Zsuzsa néni fülig érő szájjal mondta: "Bálint? Játszik ő mindenkivel! Még a lányokkal is! És mindenkinek mesél mindenféle történeteket." "Mert imádják a történeteimet!" - mondja szemforgatások közepette a fiatalúr. S hogy miről mesél: "hogy mi történt itthon (jajj...(szintén a szerk.)), milyen jó az erdőben sétálni és diót szedni, milyen jó sálban sétálni (???) meg ilyeneket."
Megnyugodtunk.
És szokom a helyzetet - mert még mindig csak szokom - hogy nem vagyunk együtt egész nap, és nem látom, hogy mi történik vele, hogyan viselkedik, kikkel barátkozik, mit eszik, mit iszik, hogyan alszik és hogyan éli meg bent a napját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése