Öt éve

ezen a napon jelentősen megnöveltem munkahelyem vízfogyasztását.
De minden az augusztus 10-i pénteken kezdődött, határidővel, szabadságon lévő közvetlen felettessel, egy értetlenkedő, keresztben lenyelős, idős, korábbi igazgatóval, és a vele folytatott telefonbeszélgetéssel, amikor is a viszonylag újonc beavatódott, egy több 10 perces győzködés és "olajozás" során csak megugrotta a lecet, kissé lezsibbadt, s ennek az lett a végső hatása, hogy fájdalomcsillapító injekció nélkül tűrte a fogorvosi kezelést. Igaz, a legnagyobb fájdalomcsillapításra akkor lett volna szükség, mikor a vadházasságban élő fogorvos párját megláttam a várakozóban a pamlagon heverni legalább nyolc hónapos pocakkal. Mivel kőkeményen dolgoztunk első csemeténken (már második hónapja... :)  ) nagyon kiakadtam, hogy nekik persze már összejött, pedig nem is..., mi meg... Végülis még a könnyem is kicsordult a fogorvostól visszafelé a munkahelyemre, de igazi hisztim okát a hétvégén esedékes hormonális változásoknak tudtam be.
Aztán vasárnap este tovább értetlenkedtem, hétfőn pedig - hát igen, egész nap vedeltem, hogy minél többször mehessek a mellékhelyiségbe, s óránként rohanjak le szívdobogva páromhoz, hogy még mindig semmi. Jöhet a teszt...!
Jött, látott és győzött Bálint.