Az első egy hét nélkülünk...

jól sikerült. Bálint határozottan jól érezte magát az ország másik végében. Szerencsére, mert bajos lett volna közel 400 km-re érte menni... :) De a viszontlátáskor csillogó szemét és kerekre olvadó arcát nem fogom elfelejteni... S tele van titokzatossággal, mennyi-mennyi izgalmas dolog történt vele...! Kiderült, hogy őt mindenki szereti, és ebben a nagy szeretetben bizony nagyot nőtt, tényleg, elérte végre a 100 centit! És ha véletlenül nem érteném reggel a mondandóját, hát biztos lehetek benne, hogy olaszul beszél, merthogy abból is kapott némi ízelítőt a nagynénjétől. S persze nem hagyhattuk ki utoljára még a strandot sem, ahol először Apa kétségbeesetten kapta ki gyerkőcünket a mélyvízből, amikor "az" vergődni kezdett a víz alatt, de miután mama is és B. is felháborodottan tiltakozott a további életmentésektől kiderült, a legény úszóleckéket is kapott, és a vergődés éppen egy víz alatti bukfencnek indult. Amit tud már előre is, hátra is, és még kézen is áll a vízben. Persze mindezt végig nyitott szemmel. Szóval: igazán jó kis nyaralás volt ez. :)