- kiabálta, mikor próbáltam lebeszélni a palacsintasütésről. És mivel ennyire szívhez szólóan kiabálta, nekiálltunk palacsintát sütni. Különösen azért hallgattam rá, mert nem szokott ő olyan kijelentéseket tenni, hogy mi lesz. Még "díízeldíííízes" korában tervezgette, hogy törő-zúzó markolót fog vezetni, de azóta semmi. Most elhatározása olyannyira komoly, hogy alig bírtam visszafogni, legalább a sütés maradjon meg nekem.
Persze, ha egy férfi főz, akkor az ötször annyi mosogatnivalóval jár. Nem történt ez most sem másként, 4 serpenyőt próbált ki, mire előkerült a második igazi (az elsőt azért sikerült nekem megszereznem...), de már tapasztalatai szerint tudta, hogy ez jó lesz: nem vastag az alja, nem magas a pereme, hosszú a nyele és nem karcos az alja.
Míg sült a palacsinta, komolyan beszélgettünk. A ruhatáramról. Van-e nekem szakácsruhám? Mert neki kellene egy, sapkával együtt. Megvan a programom a következő éjszakákra! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése