Elmélet a gyakorlatban...

Mindketten agyonképzettek vagyunk, számos diplomával, két PhD-val, egyéb kék könyvekkel. Ha megszorulnánk, és a munkaerőpiacon kellene a kereső oldalt erősítenünk, lenne mit letagadnunk, hogy túlképzettként ne küldjenek el... És aztán a gyerkők születése óta van az a sokminden, amit könyvből, netről, újságokból olvasgatunk fejlődéssel, neveléssel, egészséggel, betegséggel kapcsolatban. Szerencsére nagyrészük elmélet maradt, mert nagykönyv szerint fejlődik és működik mindkét gyerek. De egy dolgot nem szabad elfelejteni: ha összehasonlítjuk egy felnőtt és egy gyerek testalkatát, akkor a mikorú gyerekeinknek a feje arányaiban lényegesen nagyobb, mint a teste többi része. Ez nekünk eddig elmélet volt, mert a fejnehézség korszakát szerencsésen túléltük. De most jó lett volna egy kicsit gyakorlatiasabb szemlélet... Tanulságul...:

Van egy kedvenc éttermünk Győrben, ahol a magyaros ételeket kedvelő gyomor üres marad, viszont annál több keleti ízt lehet kóstolni. Nem elsősorban az ételekért kedveljük (én gyakorlatilag most először ettem finomat, Apára bízva az étel összeállítását), hanem azért a 6-8 négyzetméteres területért, ahol játszósarkot alakítottak ki... Néhány nyugodt falat biztosított, ha még látnak is minket onnan a gyerekek. Most nem sikerült közvetlenül mellette leülni, de azért így is szépen elvoltak, és megebédelhettünk. Csak a fizetésnél keletkezett probléma, mert kártyát nem fogadtak el, így össze kellett keresgélnünk az utolsó százasokat és a borravalót a táska aljáról. Ekkora viszont már elfogyott a gyerekek türelme, és V. egyre kétségbeesettebb kiabálására kellett odaérnem. Kétségbeesése nem volt oktalan: egy masszív fakerítés egyik oldalán volt a teste, a másikon a feje. Két masszív, kb. 20 cm átmérőjú faragott faléc között. Pillanatra visszaszálltam az időben, hugom feje pont így szorult be a buckai kerítés lécei közé. Csak röhögni tudtam, ennyire nem hasonlíthatnak. Aztán röhögtem kétségbeesésemben, kínomban, mert akárhogy tapogattam a lécek között a lehetőséget, nem éreztem, hol fért át a feje, mindenhol szorult és szűk volt a rés. Már két kínai próbálta ELHÚZNI a falécet, ez kb. annyira ment, mint V. feje vissza. Reménytelen volt. És még mindig nem értettem, hol és hogyan dugta be a fejét? Szegénykém addigra már levegővétel nélkül sírt, kékült a szája, próbáltuk megnyugtatni. Fejemben már egy asztalos járt, aki kifűrészeli onnan azt a lecet. Mondtam már, hogy ezeknek a csöppöknek a fejük a legnagyobb? Végre megkönyörült rajtunk egy 10 év körüli kislány, odalépett és elmondta, hogy nem a fejét dugta, hanem a TESTÉT. A feje viszont már nem fért át. Váll elfordít, test átdug, V. kiszabadít. Szegénykém, annyira sokkban volt, hogy egy pillanatra még engem is ellökött magától: hát ennyit nem tudunk mi agyonképzett szülők, hogy ahol a teste átfér, ott a feje nem biztos?

Már többször megfordult a fejemben, ha újrakezdeném, akkor csak a gyerekneveléssel, -ellátással és -gyógyítással kapcsolatos dolgot tanulnék...

Az elalvástól rettegtem, egész este rémképeim voltak, hogyan szabadítottuk volna ki a kisasszonyt, ha nincs ott az a kislány...