Csapda

Próbálkozom elkerülni, de időnként beleesek a következetlenség csapdájába.
Nulla szinten tudom elviselni a gyereksírást. B. anno nem is sírt sokat - természetéből és egykeségéből fakadóan, de ez az utóbbi állapot csak másfél évig tartott. V. a második félévében kb. annyit sírt, mint B. kétésféléves koráig összesen, ez adódott a nagyobbik erőteljesebb akaratnyilvánításából és vélt szeretetének furcsa megnyilvánulásaiból. Amennyire lehet próbálom elkerülni a sírást, különösen a hisztit. Erre pedig a legjobb a következetesség. A reggeli készülődés pedig rendkívül kritikus, mert az idő kiszámolva, extra sírás v. hisztikezelés nem fér bele. Hogy ne provokáljuk őket és megkönnyítsük mindenki dolgát, az sem kívánságműsor, hogy ki-kit visz be az oviba és a bölcsibe. Mindig ugyanaz a menet, ha esetleg elintéznivaló miatt eltérés van, akkor már előző este szólunk nekik. Bocsi, de ők nem variálhatnak...
Történt, hogy egy reggel a gyereküléses-utánfutós biciklivel indultunk útnak. De B. nem akart utánfutni, hanem gyerekülést, és Sandita nagyon élvezte, hogy nagy helye van. Úgyhogy így is jöttünk haza. Aztán ma indulásnál megint nem akart beleülni az utánfutóba, hanem a gyerekülésbe. Okés, indultunk. És délután kitört a hisztis-sírós-bőgős idegtépés. Mert mindkettő a gyerekülésbe akart beszállni. Mosott aggyal próbáltam visszagondolni, hogy mi történt? Hát persze, összekevertem őket...! Mert ma V. nem akart utánfutni...! Komolyan: percekig álltunk az ovi előtt. Ők bőgtek, én is majdnem, miközben azon gondolkodtam, hogy Apa csak 7 körül tudna értünk jönni, és az még kb kétésfél óra, elinduljunk-e gyalog, de ha tolom a hárommétert, hogyan kapom el őket az útralépés elől, szóval ha kicsit lassan is, de forogtak odabenn a kerekek. Aztán felvillant előttem egy pohár 3in1 képe, megéreztem az illatát és ízét, ez megolajozta a fogaskerekeket és rájöttem: puff, mindkettő be az utánfutóba, szájra lakat, ez van, kész. A második lógó nyelvű emelkedő utáni lejtőnél B. rámkiabált: V. már mosolyog!
Na, azért...! :)

Amikor én még kislány voltam,

akkor nagyon menő dolog volt az általános iskolában a hőre keményedő gyurma. Akkor még nem dobták utánunk a levegőre keményedő változatot a hiper-szuper marketekben... A nagymamám minden követ próbált megmozgatni (értsd: a sarki papírírószerest heteken át kérlelte), hogy szerezzen nekem, aztán amit kaptunk, az inkább csak olvadt... :) Néha még eszembe jut, hogy csakazértis vennem kéne, de mára belátom, hogy a só-liszt is tökéletes...
Betévedtem a napokban egyedül (aahhhh!) egy játékboltba, és leesett az állam. Mert olyat láttam, hogy akajom, és kell nekem, mert nemcsakhogy megszilárdul a levegőn, de még pici gyöngyöcskés is ez a gyurma. Gyurmagyöngy...!
Nagyon kell ilyen a gyerekeimnek...!
Ja, nem is voltak velem... :)

Közmondások

1. Aki másnak vermet ás, maga bele potty.
2. Nem eszik olyan forrón a kását.
3. Mindenki egye meg, amit főzött.
4. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik.
5. Mindenki a maga sorsának kovácsa.

És részemről pont.
Köszönet azoknak, akik mellettem álltak...! :)

Sanda-gomba

Beszélgettünk:

- Vanduska, te mikor lettél ilyen nagy kislány?
- Hát... ettem májkrémes kenyeret, sajtot, ittam kakaót, ettem flakont... fjekkent, paprikát és akkor.

Hörcsi - családunk eddig méltatlanul nem említett tagja

Nem mondom, hogy gördülékenyek a reggeleink. A hármast elindítani nem könnyű dolog. Szekálni, hogy öltözködjenek már, induljanak reggelizni, kézmosás, fogmosás, nadrágváltás, cipőhúzás, indulás...! Sminkelni már nincs időm, örülök, ha észreveszem, hogy összejoghurtoztak... Mindenkinek megvan a varázsmondata, amely az x-edik kérés után (ha kómásabb vagyok azonnal) bevetésre kerül: 

"Ha nem mész reggelizni én eszem meg a kakaóscsigát...!"

"Már elindult Apa a kocsi felé...!"

"Drágám, 6.30 van. Már 6.40 van! 6.50!!!!!"

Lehet válogatni, melyik kié... :)

Egy dolog viszont bizton könnyen megy: az ébredés. Nem mondták még soha, hogy "nem akajok fejkejni...!" - és nem kellett őket kirobbantani az ágyból. Április 20. óta pedig egyenesen 5.30 körül kelünk, óra nélkül. Mert az a kis álnok szülinapi ajándék este kilenctől reggel hatig nyomja, a mi alvásidőnkben, s reggel mikor már mindenki játszana vele, elmegy aludni. Szuperül megértették, ha alszik, akkor nem piszkáljuk, és tényleg nem. Így hát korán kelünk, hogy játszhassunk vele. 

Úgy hajtja a kereket, hogy tuti nem felejtjük el... :)

Kihúzom fejem a homokból...

Lehet valami a levegőben. Valami furcsa rezgés, mert sok helyről hallok rosszat...
Szeretnék arról írni, hogy a nyaralás alatt az egyik legjobb dolog volt, hogy nem volt gyerekágy, hárman aludtunk együtt, és Sandus milyen édes volt, mikor reggel meglátott, csíkszeme és szája mosolyra húzódott, megölelt, megpuszilt és visszaaludt.
De most napok óta csak hánykolódok elalvásnál és hajnalban.
Írhatnék arról is, hogy ez volt az első nyaralás az elmúlt négy év alatt, amikor nem kötöttünk ki doktornál.
De most doktorokhoz járok: ügyvédhez és munkajogászhoz.
Mert a szabadságom alatt leragasztották a fiókjaimat, megváltoztatták a jelszavamat, nem férek hozzá a számítógépemhez, és bezárták az irodámat. A munkafegyelem megsértésén, a munkához való hozzáállásomon, a magatartásomon, iratok és számítógépemen tárolt programok jogosulatlanságán, postafiókom otthonról való elérésének megkérdőjelezésén kívül konkrét indoklást nem kaptam. Ezek pedig mondvacsinált, nonszensz kitalációk és cáfolhatóak. Persze csak akkor, ha meghallgatnának. De ugye nem.

A legjobban az zavar, hogy ezt már nem tudom nem hazahozni...
És ilyenkor nincs jó válasz arra a kérdésre, hogy "megyek szaunázni, jó?"

Ez majdnem lemaradt...

Mert a nagy kibékülésnek volt ám folytatása! Boltba menet a kocsiban:
Apa: Megvan, legyen flekken a vacsora!
V (miközben körbeszaladt a szája...): Óóh, az jó! Nagyon szeretem a flakont...!
Újra V: Labda is nagyon szereti a flakont. Majd csomagojok neki epjet meg flakont...!
:) :) :)