Eltelt Bálint első nevelési éve az óvodában. Tulajdonképpen zökkenőmentesen. Még élénken élnek bennem az első napok aggodalmai: hogyan illeszkedik be a közösségbe, jól fogja-e magát érezni, lesznek-e kis barátai, milyen lesz a reggeli elválás, lesz-e nagy sírás-rívás, és mikor fog végre már enni...?! Mert minden remekül haladt, tetszett neki a sok játék, a sok kisgyerek, barátkozott (ha volt rá fogadókészség...), már második nap közölte, hogy ő ott is alszik. Csaképpen három napig nem fogadott el semmilyen ételt... :) Ez volt az ő sztrájkja, de erre ma már nem sokan emlékeznek, hiszen képes kétszer-háromszor is repetázni.
Reggel a biciklin a "Jön a kocsi, fut a kocsi"-t mondogattuk, és olyan kedvesen nosztalgiázik: újramondatja, mert milyen jó is volt, mikor ezt mondogattuk régen...
Az első ovis mondókájával pedig hihetetlen édes volt: minden előzmény nélkül kipattant a nappali közepére és elszavalta/mutogatta:
Kerek tóra gólya szállt, békás tóba besétált.
Lehajtotta a fejét, kereste a pecsenyét.
Hajlongtak a fűszálak, intettek a békának:
Vigyázz béka, ki ne bújj, maradj ott és lelapulj!
De a béka nem figyelt, intő szóra nem ügyelt,
Kiugrott a tópartra, s hamm a gólya bekapta.
Ma pedig az évzárón elmondta azt a mondókát, amivel picikorában tereltük el a figyelmét orrporszívózás közben... :) Hüpp-hüpp...
Aztán volt még hüpp-hüpp, mert az anyák napi versikét olyan lelkesen szavalta... :)
Nem győzök örömködni, hogy milyen jó oviban és csoportban van, s hogy milyen sokat köszönhetünk az óvónéniknek és a dadusnak... (és milyen jó lett volna gyakorlottabb anyukának lenni, s az évzáróra nem üres kézzel érkezni...! grrr-grrr! csak remélni merem, hogy az évközbeni elégedettség-kifejezésünk többet ér.. ???)
Egyetlen egy dolog zavarja az oviban: a folyamatos hangzavar. Erre pedig nem tudok mit mondani... :)
