Kőkemény óvodai projekt

M. néni az óvónénik óvónénije.
Mikor először megláttam, már csodáltam. Nyugdíjazása előtti utolsó csoportját viszi, és (némi túlzással, de a lényeget érzékeltetve) fiatalabbnak néz ki nálam. A gyerekek csüngtek (volna) rajta. De nem az a típus, aki ezt hagyja. Poroszos szigorral neveli őket, és bátran mondhatom, imádják. A logikus és következetes szabályait, hogy finom vajaskenyeret készít, hogy rengeteget tanulnak tőle, és várják minden nap az új tudást, tornaórán izgalmas feladatokat végeznek, és mindenben segíthetnek neki. Csak nem mosolyog.
A szülők számára kicsit ijesztő. Mert határozott velünk is. Csak így lehet 35 gyerek mellett. Csak nem mosolyog. Nincs nyalizás a szülők felé, negédes mosolyparádé, hogy milyen bájos a gyerek, a legjobb a világon, nincs is párja. Csak a határozottság. Nem bájolog velünk, de a gyerekeket nagy szeretettel veszi körül. Igyekszik nem kivételezni, mindenkit egyformán próbál kezelni, a problémákat feltárni, azokra odafigyelni.
De nem mosolyog.

B: Mikor reggel M. néni vagy A. néni visz át a Lepke-csoportba, akkor elbújunk a fotel mögé, és keresnek minket. Ha-ha-ha...!
A: Ez vicces?
B: A. néni szokott nevetni. Ha-ha-ha...!
A: És M. néni?
B: Ő nem...
A: Akkor lehet, hogy nem kellene elbújni...?
B: De Aaanyaaa, a B.-zsal elhatároztuk, hogy megnevettetjük M. nénit...!

Nnna, ez az igazán kőkemény óvodai projekt...!